bezár
 

színház

2020. 06. 03.
Megtartják a Gyulai Várszínház 57. évadát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megtartják a Gyulai Várszínház 57. évadát Július 3-tól augusztus 29-ig megtartják a Gyulai Várszínház 57. évadát: többek között négy bemutatóval, Shakespeare-előadásokkal, erdélyi héttel, népzenei és világzenei fesztivállal, valamint dzsesszfesztivállal várják a közönséget.

Az aktuális járványügyi szabályok betartásával lehetővé vált előadások tartása a szabadtéri játszóhelyeken, így a Gyulai Várszínház Várszínpadán és Tószínpadán is - áll a szervezők MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Szkéné színház

Mint írják, a napokban lezajlik partnereikkel az időpontok egyeztetése és rövidesen meghirdetik a programot. Négy bemutatóval és a már említett bemutatók és fesztiválok mellett Márai Sándor-napokkal, történelmi előadásokkal, musicalekkel, operettekkel, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt szóló, hagyományosabb jellegű, de színházi ínyenceknek is kedvére való előadásokkal várják a közönséget - áll a közleményben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
A 14. Frankofón Filmnapokról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés