bezár
 

színház

2020. 05. 25.
9 új előadás lehet a Nemzetiben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
9 új előadás lehet a Nemzetiben Kilenc bemutatót tervez a jövő évadban a budapesti Nemzeti Színház, ahol Szabó K. István, Berettyán Nándor, Márkó Eszter, Szász János, Vidnyánszky Attila, Eirik Stubo, Aleksandar Popovski és Rátóti Zoltán rendezését is láthatja majd a közönség, és ahol már a héten felváltja az online próbákat a személyes munka.

Vidnyánszky Attila igazgató a színház hétfői budapesti sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a nézőknek, akik elhanyagolható számban kérték vissza az eladott jegyek árát, ami, mint mondta, azt bizonyítja, hogy ragaszkodnak a színházhoz. Emellett köszönetet mondott munkatársainak, akik ebben a nehéz időszakban is végig helytálltak.

Szkéné színház

Elmondta, hogy a színház csaknem 20 éves épületében jelenleg átalakítások, karbantartási, felújítási munkálatok zajlanak, de a héten a színészekkel is elkezdik a munkát a színházban. "Az igazi visszatérés majd akkor lesz, ha végre játszhatunk" - hangsúlyozta, felidézve, hogy két produkció éppen elkészült, amikor le kellett állni a próbákkal: a Tizenhárom almafa a bemutatóig jutott, a Forró mezők premierjét már nem tudták megtartani.

A jövő évadra visszatérve kiemelte, hogy új szlogenjük lesz: "Nemzeti Színház. A nemzet színháza." Mint hozzátette, vidéken, a határon túl, a nemzetközi színtéren is jelen vannak, mindenféle társadalmi réteg, nézői csoport felé nyitnak, fesztiválokat rendeznek. Elindul a Szia színház elnevezésű projekt is, egy színházi ifjúsági alkotóműhely, amelyben gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekekkel foglalkoznak.

A tervek szerint a magyar dráma napjához kapcsolódóan szeptember 19-én szerveznék meg a színház nyílt napját, bemutatóval, nyilvános főpróbával. A sok bizonytalanság miatt azonban nem idén ősszel, hanem csak jövő év áprilisában rendezik meg nemzetközi fesztiváljukat, a MITEM-et - mondta az igazgató.

A tervek szerint a 2020/2021 évadban elsőként Márai Sándor Kassai polgárok című művét mutatják be szeptemberben, Szabó K. István rendezésében. Az idén, folytatva az együttműködést a Gyulai Várszínházzal, Márai-napokat tartanak Gyulán, várhatóan augusztus végén - tette hozzá.

A Gobbi Hilda Színpadon Szilágyi Andor Leánder és Lenszirom című mesejátékát állítja színpadra Márkó Eszter, szintén szeptemberi premierrel. Ez az első előadása a színháznak, amely kisgyerekeknek szól - emelte ki Vidnyánszky Attila.

A Gobbi Hilda Színpadon tervezik műsorra tűzni októberben Móricz Zsigmond Forró mezők című művét, amelyet Berettyán Nándor rendez, novemberben pedig Csehov Ivanov című drámáját Szász János rendezésében, aki már több alkalommal is dolgozott Csehov drámáin, de most először rendezi az Ivanovot. Mint Szász János a sajtótájékoztatón elmondta, úgy látja, hogy a karanténhelyzet, az elgondolkodás és bezártság jól hatott a munkára, sokkal bátrabbá és őszintébbé teheti az embert.   

Vidnyánszky Attila két nagyszínpadi előadást rendez. William Shakespeare Rómeó és Júlia című darabját decemberben tűzik műsorra. A rendező - aki csaknem 30 éve állított színpadra utoljára Shakespeare-drámát - az élet és halál nagy kérdéseit, a szerelmet középpontba állító darabot sok zenével, tiszta előadásmóddal képzeli el. A liberalizmus diszkrét bája munkacímmel készülő produkció bemutatóját az évad második felében tervezik. Mint mondta, Dante Isteni színjátéka és Petronius Satyriconja lesz a darab forrása.

Szabó Magda Az ajtó című regényének színpadi változata 2021-ben Eirik Stubo rendezésében lesz látható, aki videoüzenetében nagy kihívásnak nevezte a történet színpadra állítását. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a regény kiváló alapanyag egy színházi előadáshoz. A főszerepet alakító Udvaros Dorottya kiemelte: a sokrétű történetben két ember között mély érzelmi kötődés alakul ki, amit izgalmas lesz a színpadon ábrázolni. Egy színész számára ez egy olyan feladat, amibe érdemes "belehalni" - fogalmazott.

Az évad második felében lesz még látható Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényének színpadi változata Aleksandar Popovski rendezésében, valamint Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című műve, amelyet Rátóti Zoltán rendez.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés