bezár
 

zene

2020. 05. 22.
Folytatódik a minikoncertekké alakult Térzene Program
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Folytatódik a minikoncertekké alakult Térzene Program A következő hetekben 11 megyében több mint 120 minikoncertet hallhatnak az érdeklődők.

A Térzene program célja, hogy minden ötezer fő feletti településen hetente egyszer megszólaljon a klasszikus zene. A programban klasszikus zenekarok, vonósnégyesek és dzsesszzenekarok is közreműködnek a Filharmónia Magyarország szervezésében.

Az eredeti tervek szerint parkokban, zenepavilonokban szólalt volna meg a muzsika, hogy népszerűsítse a klasszikus zenét. A járvány miatt azonban a koncerteket nem lehetett megtartani, ezért a pandémia időszakában országszerte  minikoncertekkel lépnek fel a programban résztvevő zenekarok, így az ablakokból, erkélyekről, lakásokból, balkonokról, a házak kertjeiből is élvezheti a közönség a hangokat.

Eddig a járvány alatt Rákász Gergely a győri lakótelepen adott sikeres orgonakoncertet, a Talamba együttes a rákosmenti lakótelep házai között koncertezett, míg csütörtök este a dunakeszi lakótelepen a Cimbaliband zenekar lépett fel.

A következő időszakban több mint 120 minikoncertet hallgathat országszerte a közönség. Pénteken Sátoraljaújhelyen, Mátészalkán, Szarvason, Békéscsabán, Kecskeméten, Dombóváron és Kaposváron; szombaton Bátaszéken, Szekszárdon, Mezőkövesden, Karcagon és Mezőtúron csendül fel a muzsika a köztereken.

Képek: pixabay

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről

Más művészeti ágakról

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés