bezár
 

film

2020. 05. 21.
Idén online szervezik meg a Locarnói Filmfesztivál rövidfilmes versenyét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén online szervezik meg a Locarnói Filmfesztivál rövidfilmes versenyét A 30. születésnapját ünneplő rendezvény filmjeit augusztus 5. és 15. között lehet megtekinteni.

A válogatásban szereplő filmeket egyszerre 1590 néző láthatja, mivel a korábbi fesztiválokon is ekkora volt a produkciók nézettsége. A Variety.com értesülése szerint a rövidfilmeket kiegészítő tartalmakkal, például a rendezővel való beszélgetéssel együtt teszik hozzáférhetővé. A fesztivál és partnerei egyúttal azon is dolgoznak, hogy a koronavírus járvány miatti korlátozások feloldása után a svájci mozikban is vetíthessék a teljes programot.

A hagyományokhoz híven a rövidfilmes verseny résztvevői négy Leopárd-díjért és egy sor más díjért is versengenek. Lili Hinstin, a fesztivál művészeti igazgatója kiemelte, hogy a Pardi di Domani elnevezésű rövidfilmes program online megvalósítása a fesztivál történetének páratlan és fontos állomása lehet.
A filmeket kiválasztó bizottság - Tizian Büchi, Liz Harkman, Stefan Ivancic és Charlotte Corchete - elmondta, hogy a filmkészítők és a közönség számára is egyedi élményt akartak szerezni. „Reméljük, hogy ez az egyedülálló pillanat lehetővé teszi számunkra, hogy szélesebb közönséget érjünk el a nemzetközi filmes közösségben" - fűzték hozzá.

Képek: ascona-locarno.com, locarnofestival.ch

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés