A teátrum tájékoztatása szerint az online próbateremben már megkezdődtek az olvasópróbák a színház által felkért írók, Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál részvételével. A tervek szerint a darabot a színház négy rendezője, Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János viszi színre a teljes társulat szereplésével, akikhez vendégművészként Trokán Péter, dramaturgként Perczel Enikő és Tucsni András, zeneszerzőként Dobri Dániel csatlakozik.

A Vörösmarty Színház 2018. december 1-jén mutatta be Madách Imre drámai költeményét Az ember tragédiája 1. címmel, s már akkor felmerült a négy rendezőben Ádám és Éva történetének folytatása. Szikora János igazgató említi, hogy Madách a 19. század végén befejezte költeményét, de a történet nem ért véget, s őket izgatta, vajon milyen alkut kötne ma az Úr Luciferrel, és milyen történetekbe sodorta Ádámot és Évát a huszadik század.

Darvasi Lászlónak a keretjáték utáni első szín, a Titanic indulása előtti bál jutott, amelyről így nyilatkozott: olyan jelenetsort próbált alkotni, amelyben mozgás van, ármány, megcsalás, bűn és bűnhődés, valamint ahol emberi viszonyok teljesednek és hunynak ki, alakulnak át.

Závada Pál színe a Nagyvárad-Berlin tengelyen játszódik, Ádámja Nagyváradról indulva jut el az 1930-1940-es évek Berlinjéig, hogy aztán a berlini fal leomlásával tetőzze be a maga karriertörténetét. A szerző szerint Ádám figurája rendkívül modern, felvilágosult, minden művészeti ág iránt érdeklődik és „van annyira tébolyult és kalandor, hogy felizgatják a Németországban elindult folyamatok".

Márton László írta a keretjátékot, ahol - csakúgy, mint Madách-nál - Lucifer szembesíti az emberpárt, Ádámot és Évát azzal, hogy mik a huszadik század egészének és a 21. század elejének tanulságai. Emellett a Picasso Színben kalauzolja el a nézőt az 1930-as évek kihívásai között. Az író Picassót egy zárt jelenetben mutatja be, aki az elején még egy idősödő férfi, aki jól tartja magát, a végén már egy kifosztott öregember, akit egy műkritikus is így említ:  „valaha nagy festő volt, most már sajnos csak egy zseni".

Tasnádi István felvonása a közeli jövőben játszódik, de már most is létező jelenségekkel: helyszíne a műanyag palackokból és más kommunális hulladékokból összeállt, Franciaország méretű "nagy csendes-óceáni szemétsziget". A szerző úgy vélte, Madách pesszimizmusa a 20. század fényében szelíd idealizmusnak tűnik, talán a legborzasztóbb rémálmában sem feltételezte volna, hogy egy európai kultúrnemzet szisztematikus népirtást fog végrehajtani egy eszelős ideológia nevében, így talán nem csoda, ha jelenete még erőteljesebb kérdéseket fogalmaz meg a "modern" emberiség jövőjével kapcsolatban. Hozzátette: komoly aggodalom szól a szövegekből, hogy merre tart a túlkínálattal felpörgetett, túlingerelt fogyasztói társadalom, amelyre - szerinte - a koronavírus-járvány már adott is egyfajta választ.

Fotók: Vörösmarty Színház, Harza Tamás