bezár
 

film

2020. 04. 01.
Interneten rendezik meg idén a Krakkói Filmfesztivált
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Interneten rendezik meg idén a Krakkói Filmfesztivált A világhálón tartják meg a járványhelyzet miatt a május végén, június elején esedékes Krakkói Filmfesztivált (KFF), amelyen kiemelt helyet kap az idei életműdíjas, Forgács Péter filmrendező.

A mustrát 60. alkalommal rendezik meg. A filmszemle igazgatója, Krzysztof Gierat közleménye szerint a bizonytalan jövő miatt döntöttek az internetes formáról, egyúttal tekintettel vannak a közönségre, valamint az alkotókra is.

A mintegy 200 alkotást - dokumentumfilmeket, rövid játék- és rajzfilmeket - felvonultató szemle programját április közepén teszik közzé. Az előadásokat a KFF honlapján csak a lengyelországi nézők számára fogják közvetíteni. Az alkotókkal tartandó beszélgetések a közösségi médiában is elérhető lesznek.

A szemlén Forgács Péter médiaművész korábbi bejelentés szerint június 2-án vette volna át a Sárkányok Sárkánya nevű életműdíjat. A díjátadási ünnepséget ősszel fogják megtartani - közölte az MTI-vel szerdán Barbara Orlic, a fesztivál programirodájának igazgatója. A fesztiválon az eredeti terveknek megfelelően válogatást mutatnak be Forgács Péter életművéből - mondta el Orlic. A Dunai exodus mellett levetítik többek között a Hunky Blues - az amerikai álom és a Miss Universe 1929 című alkotásait. Orlic szerint a szervezők kapcsolatban vannak a rendezővel, aki a jelenlegi tervek szerint a rendezvény során online filmalkotói műhelyt is megtart.

A szemle szervezői korábbi közleményben "a mozi alkimistájának", jeles magyar dokumentumfilm-alkotónak, világhírű médiaművésznek nevezték a filmrendezőt, kiemelték alkotásainak eredeti, régi dokumentumokat felhasználó filmtechnikáját, valamint azt, hogy az általa vezetett Privát Fotó és Film Archívum 1983-as megalapítása óta a found footage kísérleti műfaj utolérhetetlen mesterévé vált.

A rendezőnek odaítélt Sárkányok Sárkánya nevű életműdíjat a Krakkói Filmfesztiválon az előző években többek között Werner Herzog német, Allan King kanadai, Helena Trestíková cseh rendező kapta meg.

Kép forrása: krakow.wiki

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről
Martin Scorsese: Megfojtott virágok

Más művészeti ágakról

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés