bezár
 

film

2019. 10. 12.
Los Angelesben ismét magyar filmek fesztiválja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Los Angelesben ismét magyar filmek fesztiválja Los Angelesben idén is megrendezik a magyar filmek fesztiválját - tájékoztatta az MTI-t Bunyik Béla, a fesztivál alapítója és egyik főszervezője.

A sorrendben immár 19. Magyar Filmfesztiválon november 7-től egy héten át magyar játékfilmek, televíziós alkotások, dokumentum-, és rövidfilmek, valamint animációs alkotások mutatkoznak be

Bunyik Béla az MTI-nek elmondta: a rendezvénysorozaton bemutatják Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét is, Magyarország Oscar-nevezését a nemzetközi filmek kategóriájában. A magyar filmfesztivált a Bunyik Entertainment mellett a Magyar Amerikai Film- és Színházi Társaság szervezi, magyarországi támogatója - az elmúlt évekhez hasonlóan - a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Magyar Nemzeti Filmalap.

Bunyik Béla hozzátette, hogy a fesztiválon jelen lesz Káel Csaba nemrégiben kinevezett filmügyi kormánybiztos is, aki elfogadta a felkérését az esemény fővédnökségére. Kollarik Tamás, a Magyar Média Mecenatúra Program koordinátora és Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, a fesztivál két védnöke szintén jelen lesz a kaliforniai filmhéten.

Kép: http://muveszmozi.hu/filmek/akik-maradtak

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés