bezár
 

színház

2019. 10. 11.
Hét erdélyi magyar és egy budapesti színház is a legnagyobb román színházi seregszemlén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hét erdélyi magyar és egy budapesti színház is a legnagyobb román színházi seregszemlén Hét erdélyi magyar színház és a budapesti Radnóti Színház is részt vesz a román fővárosban szervezett 29. Országos Színházi Fesztiválon, amely a román színházi szakma legfontosabb seregszemléjének számít.

Az október 18. és 27. között zajló fesztivál ötödik éve a román államelnök védnöksége alatt zajlik, az idei rendezvényt az 1989-es rendszerváltozás és a romániai forradalom 30. évfordulójának szentelik - közölték csütörtökön a szervezők.

Szkéné színház

A fesztivál tíz napja alatt 41 romániai produkciót láthat a közönség, amelyek a 2018-2019-es évadban születtek. Külföldről négy előadást hívtak meg, közöttük a budapesti Radnóti Színház III. Richárd című produkcióját, amelyet Andrei Serban román rendező állított színpadra. A szervezők által közölt program szerint a fővárosi teátrum október 22-én játssza az előadást a Bulandra Színház Liviu Ciulei termében.

A szervezők külföldi táncszínházi előadást is meghívtak, így a szentpétervári Eifman Ballet az Anyegin című produkciót mutatja be Bukarestben. Az erdélyi magyar színházak közül a legtöbb előadással, hárommal a Kolozsvári Állami Magyar Színház lesz jelen, játsszák a Tompa Gábor által rendezett Jónást és A velencei kalmárt, illetve az Andrei Majeri rendező által jegyzett Las Meninast.

A bukaresti seregszemlén lesz a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Luigi Pirandello IV. Henrik című művével, amelyet Victor Ioan Frunza állított színpadra. Beválogatták a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Székely Csaba Semmit se bánok című műve alapján készült előadást, amelyet Lendvai Zoltán rendezett. A seregszemlén a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Thornton Wilder A mi kis városunk című drámáját viszi színre Vladimir Anton rendezésében. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Maria Wojtyszko lengyel drámaíró Sam, avagy felkészülés a családi életre című művét mutatja be, rendező Bocsárdi László.

A jegyértékesítés alapján az egyik leginkább várt produkciónak számít a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Három nővére, amelyet Albu István jegyez.

A fesztiválra meghívást kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is, amely Horace McCoy A lovakat lelövik, ugye? című drámáját viszi színre Madalin Hincu rendezésében.

Kép: https://figura.ro/play/hu/186

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
John a Latinovitsban
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés