bezár
 

zene

2019. 09. 19.
A Romano Drom képviseli Magyarországot az idei Womexen
Tartalom értékelése (7 vélemény alapján):
A Romano Drom képviseli Magyarországot az idei Womexen Az idén húszéves jubileumát ünneplő Romano Drom zenekar egyedüli magyar fellépőként koncertet ad a világ legrangosabb világzenei eseményén, a Womexen, amelyet idén ősszel Tamperében rendeznek.  

A jubileumi, 25. World Music Expót október 23-tól 27-ig tartják a finnországi városban. A Romano Drom október 24-én este mutatja be műsorát a világ minden pontjáról érkező zenei szakembereknek és közönségnek az OffWomex showcase program keretében. A koncert az NKA és a Halmos Béla Program támogatásával valósul meg.

A világzenei expo 1994 óta íródó történetében (1996-ban elmaradt az esemény) eddig egyszer volt magyar város házigazda: 2015-ben Budapest volt a rendező.

A Romano Drom zenekar a Womex előtt három héttel tartja jubileumi, 20 éves koncertjét: a kelet-közép-európai régió legjelentősebb világzenei fesztiválján, a Budapest Ritmón áll színpadra október 4-én az Akvárium Klubban. A különleges produkcióban ott lesznek a csapatban a két évtized alatt felbukkant zenészek, köztük Orosz Zoltán tangóharmonikás, Horváth Kornél ütőhangszeres, Farkas Róbert hegedűs-gitáros, és Franciaországból érkezik Miquéu Montanaro okcitán zenész, aki fuvolán, szaxofonon, tamburinon és tangóharmonikán is játszik. Színpadra lépnek a Romano Drom régi tagjai, zenészei, énekesei, valamint Gazda Bence (hegedű) és a vonósnégyes.

A Kovács Antal énekes, gitáros által alapított és vezetett Romano Drom idei lemezét, a Give Me Wine-t az egyik legismertebb világzenei kiadó, a World Music Network jelentette meg.

A Romano Drom (romani nyelven: a cigányok útja) a magyarországi kortárs roma kultúra egyik legprominensebb képviselője. 1999-es megalakulása óta bejárta a világot Amerikától Dél-Koreán, Norvégián át, Szerbián és Portugálián keresztül Ukrajnáig, napjainkra az egyik legkeresettebb világzenét játszó roma együttessé vált. Kovács Antal egyik alkotója, szereplője a Somnakaj című cigány musicalnek, hárman a csapatból rendszeresen fellépnek az Oláh Gipsy Beats elnevezésű supergroupban.

Az együttesben a zenekarvezető mellett Balogh József énekel és gitározik, Kovács Antal Máté dobol, Kovács Krisztián ütőhangszereket szólaltat meg és táncol, basszusgitáron pedig Bordás Péter játszik.

Kép forrása: Műsorcentrum

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben
zene

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében
Dukay Barnabás és Szécsi Lőrinc művei Pécsen

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés