bezár
 

film

2019. 07. 18.
Magyar filmek a szarajevói filmfesztivál fődíjaiért
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyar filmek a szarajevói filmfesztivál fődíjaiért Magyar dokumentumfilm, rövidfilm és diákfilm is versenybe száll a 25. szarajevói filmfesztivál fődíjáért, Szarajevó szívéért.  

A rendezvény honlapján olvasható program szerint 9 játékfilm, 16 dokumentumfilm, 14 rövidfilm és 14 diákfilm indul a Nyugat-Balkán egyik legjelentősebb fesztiváljának különböző díjaiért augusztus 16. és 23. között. 

Dokumentumfilm kategóriában láthatja a közönség Szabó Réka A létezés eufóriája című alkotását, valamint Bársony Katalin Csillagfény távolság című filmjét, amelynek Szarajevóban lesz a világpremierje is. 

Rövidfilm kategóriában is két magyar produkciót vetítenek le a boszniai fővárosban. Tóth Luca Lidérc úr és Andrasev Nadja Symbiosis című filmje került be a válogatásba.

A diákfilmek között Moldovai Katalin Ahogy eddig című diplomafilmjét és Gyulai Panni Broken Things című animációját tekinthetik meg az érdeklődők. 

A szarajevói filmfesztivál keretében rendezendő Talents Sarajevo programon 64 filmes vehet részt, köztük Kovács István rendező, Lányi Zsófia forgatókönyvíró, Nagy Botond operatőr, Felszeghy Ádám producer és Erkel Bálint rendező. 

A jubileumi, 25. szarajevói filmfesztivált az UNESCO védnöksége alatt szervezik meg. 

A szarajevói fesztiválon mintegy kétszáz alkotást mutatnak be az utóbbi egy év filmterméséből, a hangsúly ezúttal is a térség, a volt Jugoszlávia tagországainak filmművészetén lesz, de érkeznek filmek Albániából, Örményországból, Ausztriából, Azerbajdzsánból, Ciprusról, Görögországból, Magyarországról, Máltáról és Törökországból is. 

A filmfesztivál kísérőrendezvényeként gyerekprogramokat és kerekasztal-beszélgetéseket is szerveznek.

Kép forrása: Facebook

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés