bezár
 

zene

2018. 12. 07.
Jövőre Prágában lesz az Operalia tehetségkutató verseny
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jövőre Prágában lesz az Operalia tehetségkutató verseny Prága lesz a színhelye 2019-ben a Plácido Domingo által alapított Operalia nemzetközi tehetségkutató versenynek - közölte Eva Sochorová, a prágai cseh nemzeti színház operájának szóvivője.

A verseny mintegy ezer résztvevője közül kiválasztott 40 énekes július 21. és 26. között a prágai Nemzeti Színház történelmi épületének színpadán méri össze tudását. A zenei kíséretet az opera zenekara biztosítja Plácido Domingo vezényletével.

A negyven résztvevő először három selejtező körben mérkőzik meg egymással, s közülük tízen jutnak be a döntőbe, ahol öt kategóriában fogják értékelni az énekeseket.

Az operaszínpadok új csillagainak versenyében tíztagú nemzetközi zsűri dönt, amelynek tagja lesz a New York-i Metropolitan opera és a milánói Scala művészeti igazgatója is.

Az Operalia megrendezéséért komoly versengés folyik. A versenyt korábban mások mellett London, Los Angeles, Párizs, Verona, Mexikóváros és Peking látta vendégül.

Prága már korábban jelentkezett és nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy jövőre megrendezheti a nagy érdeklődésre számot tartó kulturális eseményt.

A világhírű spanyol operaénekes és a prágai Nemzeti Színház együttműködése tavaly kezdődött, amikor a színház bemutatta Mozart Don Giovanni című operáját. A zenekart Plácido Domingo vezényelte.

A jövő évi prágai Operalia részleteiről a rendezők január végén nemzetközi sajtótájékoztatón adnak bővebb és pontosabb információkat. A sajtótájékoztatón Plácido Domingo is jelen lesz.

 

Fotó: a rendezvény hivatalos Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)

Más művészeti ágakról

Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés