bezár
 

irodalom

2018. 11. 16.
Felavatták Gyurkovics Tibor emléktábláját az I. kerületben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Felavatták Gyurkovics Tibor emléktábláját az I. kerületben Emléktáblát állított a 10 éve elhunyt Gyurkovics Tibor emlékére a költő egykori lakóházának falán a Budavári Önkormányzat.

Gyurkovics Tibor 1931. december 18-án született Budapesten. Dolgozott a veszprémi Petőfi Színház dramaturgjaként, de tagja volt az Új Idő szerkesztőbizottságának, társelnöke a Magyar Írókamarának, alelnöke a Magyar Művészeti Akadémiának, elnöke, majd tiszteletbeli elnöke a Magyar Írók Egyesületének. Mindezek mellett elnöke volt az alternatív Kossuth-díjat létrehozó Alternatív Magyar Művészeti Díj Alapítvány kuratóriumának is. Munkásságát József Attila-díjjal, Kossuth-díjjal, Magyar Örökség-díjjal és Magyar Művészetért Díjjal ismerték el, a Budavári Önkormányzat pedig díszpolgári címet adományozott neki. Az író 2008. november 16-án, hetvenhét éves korában hunyt el.

"Gyurkovics Tiborban olthatatlan vágy élt a szebb, a tisztább, a boldogabb életre, szeretett élni, szeretett itt élni, ebben az istenverte, istenáldotta Kárpát-medencében, Magyarországon, azon belül itt Budán, a Krisztinavárosban" - mondta beszédében Nagy Gábor Tamás, a kerület polgármestere a pénteki táblaavatón. "Nem a címek és a rangok voltak neki fontosak, hanem a barátok, a pályatársak, az emberek, a közösség, amely szeretetével körülvette őt" - fűzte hozzá.

"Költészete, személyisége, mágikus erejű lírája, szenvedélyessége, megnyilvánulásai, rendkívüli tehetsége, humora, műveltsége, vitát provokáló előadásai mindenkit bűvkörébe vontak. Mindig az a tűz lobogott benne, ami a verseiben" - emlékezett régi barátjára Szakonyi Károly Kossuth- és József Attila-díjas író. "Hitt a szeretet mindenhatóságában, de tudta, hogy az ember a Földön megválthatatlan. A költészet volt igazi terrénuma, de tehetsége nem ismert határt. Novellát, tárcát, regényt, drámát, gyerekeknek szóló verseket, könyveket írt, színészi képességeit pedig saját darabjában, a színpadon is kiélhette" - tette hozzá. "Gyilkos humorú, okos, a közéletről, a szerveződő politikai életről a napilapokban közölt tárcái, a rádióban elhangzott jegyzetei Ady publicisztikájához mérhetők, kirobbanó erejű írások, a kor örök lenyomatai. Gyurkovics Tibor eredeti tehetségével a kor legjelentősebb költői sorába tartozik" - emelte ki a pályatárs.

Az emléktábla avatás után a Tabán moziban levetítik az Irodalmi séta Gyurkovics Tiborral című riportfilm Krisztinavárosi részét. A Mészáros utca 10-es szám alatti ház falán elhelyezett emléktáblát Farkas Ádám szobrászművész készítette.

Fotó: MTI-Mohai Balázs

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés