bezár
 

színház

2018. 10. 15.
Urbán András kapta a Bojan Stupica-díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Urbán András kapta a Bojan Stupica-díjat Urbán András rendező kapta a Szerbiai Drámaművészek Egyesületének (UDUS) Bojan Stupica-díját az idén - közölte az UDUS az MTI-vel.

A háromtagú zsűri olyan előadások közül válogatott, amelyeket 2015. április 1. és 2017. március 31. között mutattak be Szerbiában. Urbán András a Jovan Sterija Popovic Hazafiak című darabjának színreviteléért érdemelte ki a díjat, amelyet a belgrádi Nemzeti Színházban mutattak be 2015. október 30-án.

Szkéné színház

A Hazafiak című darab eredetileg a 19. században játszódik, Urbán András azonban a mába helyezte, és rámutatott, mennyi hasonlóság van a két időszak között, hiába telt el közben kétszáz év. Az előadás az eszmék ütköztetéséről, a manipulációról, a sokszor kegyetlen valóságról szól, és arról, hogy az emberek semmit nem tesznek körülményeik megváltoztatásáért, inkább beletörődnek abba, hogy az események csak megtörténnek velük.

A Jászai Mari-díjas Urbán András 2006 óta vezeti a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházat, tíz éve megalapította a Desiré Central Station nemzetközi színházi fesztivált, Szerbián kívül a volt Jugoszlávia minden tagországában rendezett már.

A Hazafiak című előadást korábban Bosznia-Hercegovinában és Zágrábban is díjazták.

Fotó: Kosztolányi Dezső Színház

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés