bezár
 

építészet

2018. 06. 21.
Róth Miksa munkáiból nyílt kiállítás Brüsszelben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Róth Miksa munkáiból nyílt kiállítás Brüsszelben Róth Miksa, a 19-20. század fordulóján megújuló üvegablak- és mozaikművészet egyik legismertebb és legtermékenyebb magyar műhelyének alapítója rajzait és legjellemzőbb műveit bemutató kiállítás nyílt a brüsszeli Balassi Intézetben.

A Megszínesített napfény című tárlat felnagyított fotók, vázlatok, korabeli és újabb fényképek segítségével idézi fel a műhely sokszínű és sokrétű munkásságát, mutatja be az életpálya főbb szakaszait és főműveit.

A saját tervezésű alkotások mellett szerepelnek a kor kiemelkedő festőivel, mások mellett Székely Bertalannal és Vaszary Jánossal való együttműködésének emlékei is. Mivel az eredeti alkotások többsége olyan épületekben található, amelyek ritkán látogathatók, a Gellér Katalin művészettörténész által rendezett kiállítás segítséget nyújt a kevesek által ismert üvegfestményeinek megismeréséhez is.

Róth Miksa számos gazdasági és közigazgatási épület, templomok, zsinagógák, kiállítási termek, fürdők, kávéházak, valamint magánházak és bérpaloták díszítésére kapott megbízást. Az 1890-as évek végétől az Osztrák-Magyar Monarchiában elsőként és egyéni módon alkalmazta a L.C. Tiffany által felfedezett új üvegfajtát, és meghonosította a mozaikkészítést is. 

Kiemelkedő munkái közé tartozik egyebek mellett az Országház, a királyi palota Szent Jobb kápolnája, a Zeneakadémia, Magyarország velencei Állandó Műcsarnoka, az egykori Gresham Biztosító székháza, a marosvásárhelyi Kultúrpalota és a lipótmezői kápolna üvegablakai. Mozaikjai a Fiumei úti Nemzeti Sírkert és a Kozma utcai temető számos sírboltját, mauzóleumát díszítik. Külföldi megrendeléseket is teljesített: műhelyében készült többek között a mexikói Nemzeti Színház Maróti Géza tervezte üvegmennyezete.

A kiállítás szeptember 7-ig látogatható.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Cserépváraljai templomfelújítás és Micélium tudásköz-pont nyerte az idei Média Építészeti Díját
építészet

Beszámoló a 18. Velencei Építészeti Biennáléról
építészet

Interjú Monika Karczmarczykkal
építészet

A Gizella Malom metamorfózisa 

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés