bezár
 

irodalom

2018. 06. 20.
Meghalt Kányádi Sándor
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Meghalt Kányádi Sándor Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor. A Kossuth-díjas költő, író, műfordítót szerda hajnalban érte a halál Budapesten - tájékoztatta a család szerdán az MTI-t.

A Herder- és Kossuth-díjas költőt várhatóan szülőfalujában, Nagygalambfalván helyezik örök nyugalomra. A temetés időpontjáról a család később ad tájékoztatást.

Az erdélyi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja 1929-ben született, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári diplomát 1954-ben. Tanárként soha nem dolgozott, 1950-ben Páskándi Géza fedezte fel, első versét az Ifjúmunkás című lap közölte.

Gazdag pályafutását során számos díjjal elismerték, 1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-díjat, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át, 2009-ben Budapest I. kerületének és szülőfalujának díszpolgára lett. 2002 óta volt a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki. Részt vett a Digitális Irodalmi Akadémia megalapításában, az ő kezdeményezésére nyitotta meg a Petőfi Irodalmi Múzeum 2012-ben Budapest I. kerületében a Mesemúzeumot és Meseműhelyt.

Fotó: Czimbal Gyula, MTI

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét

Más művészeti ágakról

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés