bezár
 

zene

2018. 05. 09.
Szabó Balázs Bandája: dupla lemezbemutató az A38-on
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabó Balázs Bandája: dupla lemezbemutató az A38-on Teltházas dupla koncerten mutatja be negyedik stúdióalbumát a Szabó Balázs Bandája május 11-én és 12-én az újbudai A38 hajón. A Rajtad felejtett szavaim című anyag turnéja június elejéig tart.

Szabó Balázs úgy gondolja, hogy zenéjük olyan könnyűzene saját szerzeményekkel, amelynek helyenként népzenei az ihletettsége és a merítettsége. Ettől lesz esetleg az érzet, mintha a táncházból lenne kiragadva. Talán az ilyen fajta muzsika is lehet a népzene egy továbbélt formája.

Szabó Balázs korábban Debrecenben, Pécsett és Kecskeméten bábszínészként dolgozott, később a Suhancosban játszott. Zenekarában Acsády Soma basszusgitározik, Ferencz László dobol, Harangozó Sebestyén gitározik és Ölveti Mátyás csellózik.

A jövőre tízéves zenekar első stúdiólemeze, a Megcsalogató 2010-ben jelent meg, ezt követte egy évvel később az Átjárók című dupla anyag, majd 2014-ben az Élet elvitelre. Utóbbi 2015-ben Fonogram-díjat kapott az év hazai alternatív vagy indie rock albumaként, a csapat abban az évben Magyarország képviseletévben fellépett a groningeni Eurosonic fesztiválon, Szabó Balázs 2016-ban Petőfi Zenei Díjat kapott mint az év férfi előadója.

A szakma és a közönség által egyaránt régóta várt új lemezen, a Rajtad felejtett szavaimon tizenkét dal szerepel, valamint bónuszdalként egy korábbi felvétel vonósokra újrahangszerelt változata. A folkos vonalat nagysajói muzsika és török népdal is képviseli Szabó Balázs újraértelmezésében és szövegeivel.

Szabó Balázs az irodalomhoz is szorosan kötődik, a csapat verses-zenés akusztikus Csöndkabát című estjein a magyar líra kiemelkedő alakjai, köztük Radnóti Miklós és Pilinszky János megzenésített verseit adják elő, de az Élet elvitelre című CD-n is szerepel két költemény Grecsó Krisztiántól. Az új lemezre Szemlér Ferenc erdélyi költő-írótól a Hogyha gondot viselnél rám című vers megzenésítése került fel.

Az új lemez a korábbiakhoz hasonlóan szövegcentrikus, a zene, a hangszerelés pedig sokszínű, hallható az anyagon szuzafon, angolkürt, zongora és baglama is, de a régi koncertjeinkről ismerős harsona, brácsa és nagybőgő is megszólal.

A Szabó Balázs Bandája április elejétől számos vidéki helyszínen már bemutatta friss albumát, a most pénteki és szombati budapesti koncert után májusban még Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában, június 1-jén pedig Debrecenben lépnek fel. A csapat június 29-én fellép a Telekom VOLT Fesztiválon Sopronban, majd július 1-jén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ad különleges koncertet a Modern Art Orchestra közreműködésével.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés