bezár
 

színház

2018. 04. 22.
A kulisszák mögött
A Szentendrei Teátrum és a Rózsavölgyi Szalon bemutatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kulisszák mögött A kulisszák mögött című darabot mutatja be a Szentendrei Teátrum és a Rózsavölgyi Szalon a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, Ördög Tamás rendezésében április végén.

Az előadásban Spolarics Andrea, Sztarenki Dóra, Kardos Róbert és Vasvári Csaba játszik. Szentendrén - a Pest Megyei Könyvtár (PMK) színháztermében - április 27-én, a Rózsavölgyi Szalonban pedig április 29-én lesz a premier.

Szkéné színház

Florian Zeller kortárs francia regény- és drámaírónak A kulisszák mögött című darabját eddig még nem játszották Magyarországon - olvasható a szervezők közleményében.

Ördög Tamás rendező szerint az előadás egyik legizgalmasabb eleme, ami a humor forrását is adja, hogy beleláthatunk a fejekbe, meghallhatjuk a szereplők ki nem mondott, de "kihangosított" gondolatait. Azzal játszik el a darab, mennyire valóságos, igaz az, amit állítunk, amit a másiknak kimondunk.

A darab alapkonfliktusa, hogy az ötvenes házaspárhoz vacsorára érkezik a régi barát új, húszéves barátnőjével, aki miatt elhagyta a feleségét. A házaspárokat több évtizedes barátság fűzte egymáshoz, rengeteg közös történetük volt. "Ebbe sétál be Emma, a fiatal barátnő, aki szembesíti Danieléket saját házasságukkal. Rengeteg kérdést vet fel az ő jelenléte házasságról, barátságról, emberi kapcsolatokról" - idézi a rendezőt a közlemény.

Vasvári Csaba szerint nem véletlen, hogy a kortárs darabok szívesen emelik be témáik közé a kapcsolatok kudarcát, válságát. "Ugyanis a legbonyolultabb emberi helyzetek fakadnak mindebből, abból, hogyan rázzák szét a viszonyainkat, barátságainkat, családi szituációkat az őszintétlen mondatok, ki nem beszélt érzések, elhallgatott dolgok" - fogalmaz a színész.

Mint hozzáteszi, a kisiklott helyzetek többsége abból adódik, hogy megspóroljuk magunknak azt a figyelmet, odaadást, áldozatos munkát, amely révén megértenénk a másikat, így aztán sokszor felületesen alkotunk véleményt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben

Más művészeti ágakról

A 14. Frankofón Filmnapokról
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Nils Frahm: Day
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés