bezár
 

zene

2018. 03. 24.
A Szent Erzsébet legendája nyitja a tavaszi fesztivált
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Szent Erzsébet legendája nyitja a tavaszi fesztivált A Nemzeti Filharmonikusok Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumának előadásával kezdődik március 30-án, pénteken a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál a Müpában.

A Szent Erzsébet legendája zeneiségében és filozofikus mélységét tekintve is fontos alkotás, azon nagy Liszt-művek közé tartozik, amelyeket a Faust-szimfónia, a Dante-szimfónia és a Krisztus című oratórium neve fémjelez - mondta el Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója.

Hozzátette, hogy bár a Szent Erzsébet legendája műfaját tekintve oratórium, igen sok olyan színpadi, dramaturgiai fogást alkalmaz benne Liszt, amelyek arra csábítják az előadót, hogy akár operaként értelmezze és interpretálja.

A Nemzeti Filharmonikusok előadásában a mű oratóriumként szólal meg, de enged majd az "ördög csábításának" és nem áll ellen azoknak a lehetőségeknek, amelyek által drámai előadásként adhatják elő - mutatott rá a zeneigazgató, kifejtve: a karmester ilyenkor a tempóválasztások, a dinamikai beállítások, a drámai idővel való játék eszközeivel élhet. Ezáltal olyan produkciót hoznak létre, amelyben az énekelt és a hangszerek által eljátszott hangok játsszák a főszerepet, összeállva egyfajta színpadi előadássá.

A Szent Erzsébet legendája nagy előadói apparátust igénylő mű, amelynek az előadása sem könnyű - hangsúlyozta Hamar Zsolt, hozzátéve: ezt nemcsak a technikai nehézségek okozzák, hanem azon filozófiai mélységek is, amelyek csak akkor tudnak átjönni és a hallgatók számára érthetővé válni, ha maguk az előadók is értik és átélik.

Az esten közreműködik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Nemzeti Énekkar (karigazgató Somos Csaba), a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgató Sapszon Borbála és Sapszon Ferenc) Hamar Zsolt vezényletével. Az oratórium címszerepét a New York-i Metropolitan színpadán is nagy sikerrel szereplő Kele Brigitta alakítja, továbbá napjaink egyik legkeresettebb Wagner-énekese, Albert Pesendorfer, valamint Johannes Kammler, Kutasi Judit és Haja Zsolt lép színpadra.

A szervezők közlése szerint a Budapesti Tavaszi Fesztivál első hétvégéje a nyitókoncertet követően is számtalan kiemelkedő programmal várja a közönséget. A Várkert Bazárban az UNESCO szellemi kulturális örökségeit bemutató PONT Fesztivál húsvéti tematikával készül, a Zeneakadémián az immár Grammy-díjas fiatal zongoraművész Danyiil Trifonov lép színpadra, az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus koncertjén pedig Bach és Telemann művei csendülnek fel április első napján.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)

Más művészeti ágakról

színház

Az ÖrkényKÖZ 1,5 ezrelék bemutatójáról
Április 11-én Szóbeli figyelmeztetés címmel tartottak felolvasást
Dev Patel: A Majomember


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés