bezár
 

színház

2018. 03. 18.
Idén is megrendezik a Bábos Drámaíró Versenyt Békéscsabán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén is megrendezik a Bábos Drámaíró Versenyt Békéscsabán A Békéscsabai Napsugár Bábszínház idén is megrendezi a Bábos Drámaíró Versenyt március 22. és 25. között.

Mint írják, a versenyen ezúttal a határon túli magyar bábszínházaké lesz a főszerep, a téma az idén újratelepítésének 300. évfordulóját ünneplő Békéscsaba történetéből kerül majd a játszók elé. 

Szkéné színház

A négynapos rendezvény március 22-én, csütörtökön kora este kezdődik, amikor az elmúlt évtizedekben megjelent megyei lapok március 22-ei cikkei közül kihúzzák azt, amelyből három írónak egy éjszaka alatt színdarabot kell alkotnia. A kész művek vasárnap délután már olvashatóak lesznek nyomtatásban is.

Idén Berg Judit, Szabó Borbála és Tasnádi-Sáhy Péter vállalta, hogy 12 óra alatt egyfelvonásos, gyerekeknek szóló színdarabot ír. 

Csütörtök este kisorsolják azt is, hogy melyik színészcsapat melyik rendezővel, melyik író munkája alapján kezd el dolgozni. A produkciókat idén Lázár Helga, Somogyi Tamás és Rumi László állítja színpadra. 

A színészcsapatok a Békéscsabai Napsugár Bábszínház színészei mellett a szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella Bábtagozata, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház és társrendezőként a zalaegerszegi Griff Bábszínház bábszínészeinek részvételével állnak össze. Feladatuk, hogy mindhárom darabhoz bábokat, bábos kellékeket készítsenek, így a műhelyek is 24 órás készenlétben állnak.

A kész produkciókat március 25-én, vasárnap tekintheti meg a közönség a Sík Ferenc Kamaraszínházban. Ezután a zsűri díjazza a legjobb rendezőt, színészt, színésznőt, drámát, valamint a legizgalmasabb férfi és női karaktert. A legjobb előadásról a közönség szavazatai döntenek.

A fesztivál különlegessége a nyilvánosság, az érdeklődők a teljes próbafolyamatot, a bábok és díszletek elkészítését is végig követhetik, az olvasópróbától az utolsó tapsig részesei lehetnek az előadások születésének.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

Csáki László: Kék Pelikan
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés