bezár
 

színház

2018. 03. 01.
A Rudolf Hess tízparancsolata a Bethlen Téri Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Rudolf Hess tízparancsolata a Bethlen Téri Színházban Vendégjátékra érkezik az Aradi Kamaraszínház Budapestre: március 2-án, pénteken az egyik legtöbbet játszott előadásukat, a Rudolf Hess tízparancsolata című produkciót mutatják be a Bethlen Téri Színházban. A monodrámát Harsányi Attila adja elő, rendezője pedig Tapasztó Ernő - olvasható a budapesti színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint kiemelik, az Aradi Kamaraszínház rendszeresen vendégszerepel a Bethlen Téri Színházban. A Magyarországon és Romániában több mint 30 alkalommal játszott Rudolf Hess tízparancsolata című előadást - számos más díja mellett - a transindex.ro hírportál a 2008-as év legjelentősebb előadásának választotta, a szegedi Thealter nemzetközi színházi fesztiválon, szintén 2008-ban elnyerte a legjobb előadásnak járó címet. 

Szkéné színház

A közleményben az Ellenfény fesztiválról szóló beszámolóját idézik, mint írják, Alina Nelega drámája a nürnbergi perben tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, zavaros elméjű vezetőt, Hitler helyettesét a náci eszme által űzött, hitvesztése miatt a Führerbe kapaszkodó figurának mutatja, hol minden emberségét felemésztett, bűnét látni képtelen állatnak, hol félelemtől földig rogyó sérült léleknek.

A darabot Anamaria Pop fordította, a díszletet és a jelmezt Tapasztó Ernő és Harsányi Attila tervezte. Az előadást 16 éven felülieknek ajánlják.

Harsányi Attila, aki a börtönében öngyilkosságra készülő Rudolf Hesst alakítja a bemutató idején az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a darab nem önmagáról a náci vezérről szól csupán, hanem mindarról, amit korunkban is megtestesít: az előítéletekről, a parttalan indulatokról, a megideologizált felsőbbrendűségről.

"Mindannyiunkban ott lapulnak ezek az érzések, nekem is saját előítéleteimet, indulataimat kellett fölnagyítanom" - vallotta Harsányi Attila.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
John a Latinovitsban

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A 14. Frankofón Filmnapokról
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés