bezár
 

zene

2018. 02. 20.
Marco Mendoza újra Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az örökmozgó basszusgitáros, Marco Mendoza idén is koncertet ad Budapesten. A sikert sikerre halmozó The Dead Daisies formáció mellett saját zenekarával is fellép a fővárosban. 

A Whitesnake, Ted Nugent és a Thin Lizzy zenekarok egykori basszusgitárosa március 4-én tér vissza Budapestre triójával, hogy az épp a napokban megjelenő szólóalbumának dalait is bemutassa a tavaly ősszel már sikeresen letesztelt BackStage Pub városligeti színpadán.

A kiváló énekes-basszusgitáros hét év után készítette el új, harmadik nagylemezét, ami Viva La Rock címmel jelenik meg március első napjaiban. A dalok nagy részét Koppenhágában a Medley Stúdióban rögzítették Søren Andersennel. Az új dalok mellett olyan feldolgozások is hallhatóak lesznek a lemezen, mint Ted Nugent és Derek St. Holmes klasszikusa, a Hey Baby. Illetve emléket állít a Thin Lizzy-nek is a Chinatown című számmal.

Új albumának turnéja március 4-én érkezik meg fővárosunkba, mely a lemezhez hasonlóan a Viva La Rock! nevet kapta.

Az idei turnén a dán Blended Brew zenekar melegít be Marco Mendoza koncertjeire,így a budapesti bulira is érdemes lesz időben érkezni. Este nyolckor kezd a fiatal csapat.

Jegyek elővételben kaphatók a TIXA.HU online rendszerében és a koncert napján személyesen a helyszínen, 3900 Ft-os áron. További részletek a koncert Facebook oldalán. A helyszín kapacitása (150 fő) miatt is érdemes időben beszerezni a jegyeket!

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés