bezár
 

színház

2017. 12. 03.
Átadták a Magyar Teátrum Díjakat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyolcadik alkalommal adták át vasárnap a Békéscsabai Jókai Színházban a színházi háttérszakmák elismerésére hivatott Magyar Teátrum Díjakat.

Idén Ács Ibolya, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház fodrásztárvezetője, Memlaur Imre, a kaposvári Csiky Gergely Színház fővilágosító-világítástervezője, Szabó Julianna, a Pesti Magyar Színház férfiszabótár-vezetője, Sebeők Réka, a Turay Ida Színház gazdasági vezetője és Mészáros Tibor, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház műhelyházvezetője nyerte el a díjat.

Szkéné színház

A Határon túli Különdíjat Toásó Istvánnak, a romániai Tomcsa Sándor Színház világosítójának ítélték oda.

A Magyar Teátrumi Társaság 2010-ben alapított díjával a színházi háttér- és kiszolgálószakmákat, valamint az azokat magas szinten művelő szakembereket ismeri el. A Magyar Teátrum Díjra való jelöléshez két, állami díjjal elismert színművésznek és a Magyar Teátrumi Társasághoz tartozó egyik színház igazgatójának együttes javaslata szükséges, majd egy zsűri választ a jelöltek közül.

Az aranyozott csapágygolyót formáló díjat - mellyel ezer eurós (mintegy 300 ezer forintos) pénzjutalom jár - megkaphatja bármely színházi háttérszakma művelője, aki munkájával, személyiségével, a magyar színházművészet iránti odaadásával rászolgált erre. A díj összegének felét a díjazott színháza állja, a másik felét színházszakmai cégek biztosítják.

Idén negyedszer a Magyar Teátrumi Társaság díjaival együtt adták át az egyik tagszervezet, a Magyar Színháztechnikai Szövetség által alapított életműdíjat, a magyarországi színháztechnika nagy alakjáról, a Magyar Állami Operaház első mérnökéről elnevezett Tolnay Pál-díjat, amelyet ezúttal Perlaki Róbert, a Veszprémi Petőfi Színház szcenikus-díszlettervezője érdemelt ki.

Az életműdíjjal olyan több évtizedes műszaki tevékenységet ismernek el, amely segített abban, hogy a technikai haladás bekerüljön a színházak világába. Ezzel a kitüntetéssel is ezer eurós pénzjutalom, valamint egy - Tolnay Pál portréját és egy színházi jelképet ábrázoló - bronzplakett jár.

Magyarországon mintegy ötven színházban több mint ezer ember dolgozik a színfalak mögött, és szolgálja ki a rivaldafényben állókat.

Az ünnepi gálaesten a Békéscsabai Jókai Színház és a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak művészei léptek fel.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
Üvegcipő a Vígszínházban
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés