bezár
 

zene

2017. 11. 18.
Random Trip: daljátszó sorozat decemberig az A38-on
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Daljátszó koncertsorozatban mutatja be nemrég megjelent Zenehíd című lemezét a Random Trip. Az improvizációra épülő különleges all-star produkció november 21-től december 12-ig keddenként, majd szilveszterkor is látható és hallható lesz az újbudai A38 hajón.

A hétről-hétre megújuló Random Trip Delov Jávor dobos és Dj Q-Cee vezetésével, ötven közreműködővel rögzítette a Zenehíd című lemezt. Az egyes számok alkotói a mostani alkalmakon valamennyien ott lesznek az A38-on, ahol a megszokott, kötetlen improvizáláson túl a közös dalokat is eljátsszák - közölték a szervezők az MTI-vel.

"A lemez tizennégy száma és a négy átvezető eklektikus képet mutat, szerepelnek az anyagon világzenei és dzsesszes motívumok, a hiphopos elemek mellett az oldschool rock and roll is jelen van. A lemezen is improvizálunk, de a koncertek 10-12 perces részeit zanzásítottuk és fogyaszthatóbbá tettük" - mondta Delov Jávor korábban az MTI-nek.

Az őszi klubszezonban a Random Trip az A38 tetőteraszáról visszaköltözött a koncertterembe. November 21-én kedden a 30Y Hét rendezvénysorozat kísérőeseményeként valósul meg a Pécs Special est, amelyen Wolfie (Punnany Massif), Németh Juci (nemjuci, Budapest Bár), Ian O'Sullivan (Mongooz and the Magnet), Schoblocher Barbara (Blahalouisiana) és Szepesi Mátyás (Magashegyi Underground, Konyha) is színpadra áll. Egy héttel később Palya Bea és Herbert Shaw (Soul Surge) lesz a kiemelt vendég, december 5-én Kiss Tibor (Quimby), Andy Hefler (Kéknyúl) és Tátrai Tibor zenél Premecz Mátyással, Drapos Gergővel és Nikával, december 12-én pedig Hiphop Allstars program várható Wolfie-val, Ecküvel (Hősök), Zeekkel, Busával és MC Kemonnal (Irie Maffia), Tóth Verával, Koszi Jankával, Sabák Péterrel (Amoeba), Vastag Gáborral, Jász Andrással (Kéknyúl), valamint Szebényi Dániellel (Freddie).

Az év utolsó Random Tripje hagyományosan a szilveszteri nagykoncert, a Random Trip to 2018.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)
JPEGMAFIA & Danny Brown: SCARING THE HOES

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés