bezár
 

zene

2017. 10. 17.
Startol a Jazzliget-sorozat az Erzsébetligetben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jazzliget címmel koncertsorozat indul pénteken a főváros XVI. kerületében, a Corvin Művelődési Ház-Erzsébetligeti Színházban. A jazzy stílus kedvelőit középpontba állító széria első három fellépője a Patché, a Tóth Evelyn Trió és a Berki Tamás Trió lesz.

"Éppúgy törekszünk az ismertség küszöbén álló fiatal tehetségek bemutatására, mint a műfaj legismertebb hazai művészeinek meghívására, különleges zenei együttműködések bemutatására. Igényes, kellemes szórakozást ígérünk az érdeklődőknek" - idézte a sorozat szervezőjét, Szeli Dórát a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közlemény.
    

Az első alkalommal, október 20-án a Patché ad koncertet. Pákai Petra (ének) és Cséry Zoltán (billentyűs hangszerek) duójának tavaly jelent meg első albuma Szívhang címmel. A formáció a neo-soul-pop-jazzy vonalon mozog, saját dalaik spirituális szövegvilágot képviselnek. Eddig hét videoklipjük jelent meg, legsikeresebb daluk, a Let It Go bekerült egy világversenyen az első 21 dal közé.
    

November 17-én a Tóth Evelin Trió koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. Az énekesnő zenekarát a hazai dzsessz színtér kiválóságai alkotják: Frankie Látó hegedül, basszusgitározik és billentyűzik, Mogyoró Kornél pedig ütőhangszereken játszik. A csapat főként saját szerzeményeket játszik, forrásként előszeretettel nyúlnak a népdalokhoz. Előadásukban jelen van a fado és a magyar népzene melankóliája, a flamenco vagy a szefárd népzene szenvedélyessége. A Franciaországban tanult és Didier Lockwoodnál tanult Frankie Látó crossover és világzenei együttesekben is játszik, Mogyoró Kornélt nemrég meghívták a Heavy Weather elnevezésű nemzetközi supergroupba, amely a Weather Report számait játssza.
    

Január 19-én a Berki Tamás Trió érkezik az Erzsébetligeti Színházba. A zenekarban Berki Tamás énekel, ifj. Tóth István gitározik, Horváth Plutó József pedig basszusgitározik. A 71 éves Berki Tamás az improvizatív scatelő stílus képviselője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Eddig öt szerzői lemezt készített, dzsessz sztenderdeket játszott a Shabu-Shabu formációval, számos zenésszel, például a Benkó Dixieland Banddel dolgozott együtt az elmúlt négy évtizedben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés