bezár
 

színház

2017. 09. 23.
Tizenhat csapat jelentkezett az Ádámok és Évák Ünnepére a Békéscsabai Jókai Színháznál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az idei évadban is megszervezi az Ádámok és Évák ünnepét a Békéscsabai Jókai Színház; az eseményre 16 csapat jelentkezett, nekik ezúttal a világ meséiből kell áprilisban színpadra állítaniuk részleteket.

Sz. Kovács Viktória, a teátrum sajtóreferense az MTI-nek elmondta, hetedik alkalommal csatlakoznak a kezdeményezéshez, és idén először nemcsak a középiskolásokat, hanem az általános iskolák felső tagozatosait is bevonják a programba.

Szkéné színház

Tíz középiskola mellett hat általános iskola jelentkezett, hogy részt vesz az ünnepen, Békéscsaba mellett Békésről, Mezőberényből, Szarvasról is neveztek diákcsapatokat.

Az egyik békéscsabai két tanítási nyelvű iskola jelezte, hogy egy angol mesét választ, amelyet angolul is visznek színre. De több csapat is választott már mesét, walesi, spanyol, dán és magyar népmeséket is feldolgoznak a csapatok - tette hozzá a sajtóreferens.

Sz. Kovács Viktória közölte, Zalán Tibor, a teátrum dramaturgja igény szerint segít a jelentkezőknek a mesék dramatizálásában.

Tege Antal színművész, a program koordinátora az MTI-nek elmondta, a színház célja megszólítani, bevonzani a fiatalokat az intézménybe. Ez szerinte egyre jobban sikerül, míg a korábbi években 5-10 csapat nevezett, idén 16-an vállalták a nemes megméretést.

Hozzátette: a csapatok kapnak egy színész mentort, aki segíti a felkészülést. Nem egy esetben alakult ki már gyümölcsöző kapcsolat ebből, a jelenleg Budapesten játszó Vadász Gábort például annyira kedvelték mentoráltjai, hogy mindig megnézték a bemutatóit.

Az Ádámok és Évák ünnepe elnevezésű kezdeményezést a Magyar Teátrumi Társaság keretein belül indította el 2010-ben a szolnoki Szigligeti Színház. Azóta mások mellett a debreceni Csokonai Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a soproni Petőfi Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház is csatlakozott hozzá.

Korábban Madách Imre Az ember tragédiája című művének színeit, magyar regéket és mondákat, bibliai történeteket, Arany János balladáit, valamint Shakespeare-jeleneteket vittek színre a jelentkező csapatok.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
Üvegcipő a Vígszínházban

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés