bezár
 

zene

2017. 09. 23.
Snétberger Ferenc együttese, majd Sárik Péter triója ad koncertet a pécsi Kodály Központban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Snétberger Ferenc Kossuth-díjas gitárművész együttese október 3-án, a Sárik Péter Trió pedig október 20-án koncertezik a pécsi Kodály Központban - tájékoztatta a szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) az MTI-t.

A közlemény szerint az AutumnJazzSession elnevezésű program keretében Snétberger Ferenc, a hátrányos helyzetű gyerekek zenei képzésével foglalkozó Snétberger Zenei Tehetség Központ alapítója "az improvizáció-pedagógia mesterével", Anders Jormin svéd nagybőgőssel és a New Yorkban élő Németh Ferenc dobossal ékezik a baranyai megyeszékhelyre.

"A közönség a gitár és a bőgő énekelt dialógusát hallhatja, amelyhez érzékeny ritmikai hátteret kínálnak a dobok" - olvasható az összefoglalóban, amely azt is felidézte, hogy Snétberger Ferenc áprilisban jelentette meg az ECM kiadónál Titok című albumát.

A gitárművészről azt írták, hogy zenéje szerteágazó gyökerekkel rendelkezik: organikusan egyesíti a roma és latin-amerikai hagyományt a jazz és a klasszikus zene hatásaival.

A Sárik Péter Trió X Beethoven című műsorával érkezik a Kodály Központba október 20-án.

A pécsi koncerten Beethoven szimfóniáinak és zongoraszonátáinak "jazzesített" átiratait hallhatja a közönség a Pécsi Vonósok közreműködésével, Győri Kornél vezényletével - ismertette a ZSÖK.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés