bezár
 

zene

2017. 09. 14.
Csütörtökön kezdődik a Kecskeméti Népzenei Találkozó
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csütörtökön kezdődik az ötvenéves múltra visszatekintő, és az ország egyetlen, autentikus magyar népzenét népszerűsítő fesztiválja, a Kecskeméti Népzenei Találkozó.

Toókosné Börönte Erika, a rendező Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ programszervezője az MTI-nek elmondta: az első találkozót 1967-ben a nemrégiben elhunyt helytörténész, Heltai Nándor és Kálmán Lajos népzenekutató szervezte meg, teret adva az autentikus magyar népzene, valamint az irodalom és a népzene találkozási pontjainak bemutatására.     

Mint mondta: a magyar népi kultúra Kárpát-medencei értékeinek ismertetése a mai napig kiemelt célja a találkozóknak. A főszerep a népzenéé, így tudományos tanácskozás, népzenei-irodalmi est, prímásverseny, kiállítás is része a programsorozatnak. A Kodály-emlékév alkalmából idén arra is rávilágítanak, hogy a zeneszerző népzenekutatói munkásságának terepén - a Kárpát-medence különféle régióiban - máig élő gyakorlatként találkozhatunk az éneklés vagy a hangszeres zene hagyományával.     

A szeptember 14. és 17. között zajló, huszonhetedik alkalommal megszervezett népzenei találkozó programkínálatával a szervezők igyekeznek minél több korosztályt elérni, miközben kiemelt fontosságúnak tartják, hogy a gyermekek és fiatalok találkozása a népi kultúrával maradandó élményekkel szolgáljon - tette hozzá.     

A rendezvénysorozat a Magyar népzene a XX. század magyar irodalmában című előadással veszi kezdetét a Cifrapalotában, ahol a Fonó Zenekar, valamint Kerekes Éva és Trill Zsolt színművészek közreműködnek majd. A találkozóra Erdélytől Felvidékig számos helyről hívnak előadókat, akik a hagyományokhoz hűen, rendhagyó népzenei órákat tartanak Kecskemét óvodáiban, általános- és középiskoláiban. A népzene oktatásával konferencia keretében is foglalkoznak a Hírös Agórában.     

Kodály Zoltán emlékére Mély kútba tekinték címmel Agócs Gergely népzenekutató, a Fonó Zenekar vezetője, a társszervező Hagyományok Háza főmunkatársa hagyományőrző gálaműsort állított össze. A Felvidékről, Erdélyből, a Felföldről, Szlavóniából és az Alföldről érkező közreműködők bemutatják, milyen eredeti népdalokat őriznek azokon a helyeken, ahol Kodály Zoltán is gyűjtötte a népdalokat.     

A találkozó részeként hatodik alkalommal hirdettek prímásversenyt a szervezők táncház-zenész hegedűsök számára. A fiatal tehetségek versenyén a fődíj egy egymillió forint értékű mesterhegedű lesz.     

Csillagoknak teremtője címmel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének tanárai és a Parapács Zenekar Kodály Zoltán gyűjtéseiből összeállított népzenei gálaműsorral várják az érdeklődőket Kecskemét főterére.     

A találkozó záró napján délelőtt a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor gyermek résztvevőinek közreműködésével népzenei matiné előadásokkal készülnek a legfiatalabbaknak szintén a főtéren, majd a fesztivált este a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon - Hommage á Kodály Zoltán című műsora zárja a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban.     

A kísérőrendezvények között a Kis- és Nagykunság citeragyűjtéseiből származó kiállítás és kecskefőzőverseny is szerepel.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés