bezár
 

art&design

2017. 09. 12.
Megváltoztatták a Stonehenge-nél tervezett alagút nyomvonalát a téli napforduló látványa védelmében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megváltoztatták az angliai Stonehenge körzetében tervezett alagút nyomvonalát, hogy kijárata ne zavarhassa a lemenő nap látványát a téli napfordulón - jelentette be kedden a brit kormány.

Az őskőkori építménynél haladó főútvonal gépkocsiforgalmának csillapítását szolgáló alagút a korábban ismertetett tervek szerint a műemléktől délre húzódott volna. A megváltoztatott nyomvonal az alagút nyugati kijáratát érinti, amely 50 méterrel messzebb lesz Stonehenge ősi köveitől - közölte a BBC-vel Derek Parody, az angol közúti felügyelet illetékese.
    

A közvéleménnyel folytatott konzultációból kiderült, hogy sokan adtak hangot aggodalmuknak az út nyomvonala és az alagút kijáratának elhelyezkedése miatt, mondván az hatással lenne a téli napforduló látványára. "Azt csináltuk, hogy északabbra toltuk a nyomvonalat, hogy megoldást találjunk az aggodalmakra" - magyarázta.
    

A világörökség részét képező leghíresebb brit őskőkori műemlék alá tervezett alagút mintegy 2,9 kilométer hosszú lenne, építése egy kétmilliárd font költségvetésű útfelújítási programnak a része.
    

A műemlékvédelmi szervezetek, köztük az English Heritage úgy fogalmaztak, hogy "ha a kellő gondossággal építik meg az alagutat, akkor az helyreállítja a műemlék békéjét és nyugalmát".
    

Civil szervezetek azonban még mindig az alagútépítés teljes átgondolására szólították fel a brit kormányt. Attól tartanak, hogy az alagúttal a műemlék elveszti világörökségi státuszát. Az ENSZ nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) azonban már korábban támogatásáról biztosította az alagút építését

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával
art&design

Koleszár Stella kiállítása a Kis Présházban (1111 Budapest, Bartók Béla út 44.)
art&design

Interjú Esterházy Marcellel a MODEM-ben tartott kiállítás kapcsán

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés