bezár
 

art&design

2017. 05. 25.
Szociális és társadalmi identitás fiatal fotóművészek szemszögéből
Vol.04 – a Vesc-Art pályázat finalistáinak kiállítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2017. június 2-án hat tehetséges fotóművész munkáiból nyílik kiállítás a Gregersen Art Pointban. 

A Vescot Mérnökiroda Kft. által alapított, pályakezdő fotóművészeket segítő program, a Vesc-Art, 2017-ben negyedik alkalommal hirdetett pályázatot. Az idei évben a Szociális/Társadalmi Identitás témára reflektálva várták a pályamunkákat. A 39 pályázó közül szakmai zsűri választotta ki azt a hat tehetséges fiatalt, akiknek munkái júniusban láthatók lesznek. 

A pályázaton kiválasztott alkotások reflektálnak az egyéniség felépítése, a társadalmi szerepek és a szociális identitás témakörök valamelyikére.

„Mindenki belekényszerül társadalmi szerepekbe, amelyekre rárakódnak még a szabadon választott identitás jegyei megalkotva a képet, amit a külvilág felé mutatunk. Ezek meghatározzák mindennapi életünk legfontosabb, ugyanakkor a legapróbb döntéseit is. Nemi identitás, vallási identitás, testünk, mint médium, ruházat, smink, hajviselet, nyelvhasználat stb. Identitásunk egyre inkább választottá válik, például ki lehet lépni a nemzeti hovatartozás kötelékéből, emigrációban új nemzeti köteléket lehet kialakítani.” – olvasható a pályázati kiírásban.

 

Kiállító művészek: Balogh Viktória, Götz Krisztina, Gyermán Petra, Nagy Tibor, Novák Márton, Weinraub Róbert

A kiállítás megtekinthető 2017. június 16 -ig 

Megnyitó: 2017. június 2., 19.00

Helyszín: Gregersen Art Point, 1093, Lónyai utca 31. 

 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával

Más művészeti ágakról

Petőfi Sándor válogatott művei törökül
Kritika Krusovszky Dénes Levelek nélkül című regényéről
Láng Orsolya Ház, délután című könyvének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés