bezár
 

zene

2017. 05. 10.
Bogányi Gergely koncertje indítja a Magyar Kulturális Hetet Pozsonyban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész koncertjével kezdődik június 4-én Pozsonyban a Több mint szomszéd - Magyar Kulturális Hét nevet viselő rendezvénysorozat, amelynek programját szerdán Pozsonyban ismertették a szervezők.

A Magyar Kulturális Hét június 11-ig tart, a programsorozat több pozsonyi helyszínen zajlik, köztük az egykori Kossuth, mai Hviezdoslav téren. Bogányi Gergely ingyenes koncertjének műsorán Bach-, Beethoven-, Debussy-, Chopin- és Liszt-darabok szerepelnek.
    

A fesztivált hagyományteremtő és hiánypótló céllal hozták létre 2014-ben. A kulturális hetet Magyarország pozsonyi külképviselete és a Pozsonyi Magyar Intézet rendezi a pozsonyi önkormányzat támogatásával. A színes kulturális programot felvonultató, gasztronómiai fesztivállal egybekötött rendezvénynek már első alkalommal is a vártnál is nagyobb közönségsikert aratott és a koronázási ünnepségek mellett az egyik legkedveltebb nyári eseménnyé vált Pozsonyban.
    

Szabó József, Magyarország pozsonyi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője elmondta: a rendezvény elsődleges célja, hogy bemutassa a pozsonyiaknak a magyar kultúra sokrétűségét. Hozzátette: a pozsonyiak az előző évadok alapján már számítanak a rendezvényre, s annak visszajelzései alapján egyértelműen sikertörténetről lehet beszélni.
    

Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója eddigi tapasztalataikról elmondta: a kultúra téren is érezni, hogy felfelé ívelnek a magyar-szlovák kapcsolatok, amelyet az is mutat, hogy egyre gyakrabban keresik meg őket szlovák szervezetek magyar kulturális produkciók szerepeltetésének igényével.
    

"A magyar kultúra nem vendégként van jelen Pozsonyban, hanem itthon van" - szögezte le az intézet igazgatója, aki szerint az idei programkínálatot is ennek alapján válogatták össze.
    

A programkínálatban komoly- és könnyűzenei koncertek, kiállítások sora mellett balettelőadások és gyerekprogramok is szerepelnek. A műsorból, Molnár Imre a Pro Musica leánykar hangversenyét, a Győri Balett bemutatóját, valamint az Arany János és Madách Imre barátságát bemutató kiállítást emelte ki.
    

A legtöbb látogatót a négynapos gasztronómiai fesztivál vonzza, amelynek negyven standján az ételek mellett idén hungarikumok bemutatójával, karcagi birkapörkölttel, csíki sörrel és kézműves termékekkel is várják az érdeklődőket.
    

A kulturális hét keretében, június nyolcadikán egy a visegrádi országok részvételével konferenciára is lesz, amelynek témája az Európai Unió jövője a V4-es országok perspektívájából.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Csáki László: Kék Pelikan
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés