bezár
 

színház

2017. 04. 24.
Tizenkét produkció látható az RS9 OFF független színházi fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenkét különböző témájú és műfajú produkció látható az RS9 OFF elnevezésű független színházi fesztiválon április 28. és 30. között Budapesten.

A fesztivál önálló társulatok, vándorszínházak, kulturális egyesületek és kis színházi műhelyek darabjait vonultatja fel a szervező RS9 Színházban és a Vallai Kertben. Az előadások után Lőkös Ildikó dramaturg vezetésével a darabokról tartanak beszélgetést - közölték a szervezők az MTI-vel.
    

Szkéné színház

A produkciókat háromtagú zsűri bírálja el, amelynek elnöke Németh Ákos író, drámaíró, tagja Lábán Katalin rendező, az RS9 Színház igazgatója és Puskás Panni kritikus, valamint megváltott belépőjegyével a közönség is szavazhat.
    

A rendezvény első napján a Ziggurat Project előadása látható Esumi és Asao címmel. A másnapi programban a Gólem Színház és a Szamárfül Projekt közös produkciója mellett a MASZK Egyesület, a Debreceni Egyetemi Színház és a Kvazár koprodukciója, a Sérültekért Alapítvány, az Utolsó vonal és Jaross Viktória társulatának előadása szerepel.
    

Április 30-án a Metanoia Artopédia, az Egy&Más Vándorszínház, az AppArt - MáSzínház, a Barboncás Társulat és a Manna kulturális egyesület/ Másik csoport lép színpadra.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
Üvegcipő a Vígszínházban

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés