bezár
 

film

2017. 04. 13.
Asztrik érsekről készült dokumentumfilmet vetít a Duna csatorna
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Asztrik első kalocsai érsekről készült dokumentumfilmet vetít a Duna televízió Megtört csontjaim is örvendeznek címmel Koltay Gábor rendezésében a húsvéti ünnepek alkalmából - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.

A műsorban a rendező elmondta: a film Szent Istvánnak a pápától koronát hozó Asztrik érsek történelmi szerepét szeretné sokoldalúan érzékeltetni, valamint bemutatni a maradványok azonosításának fázisait.
    

Emlékeztetett, hogy a 20. század elején feltárt csontmaradványokról sokoldalú tudományos vizsgálatsorozat bizonyította be két évvel ezelőtt, hogy azok Asztrik érsekéi, mellette ereklyéket is találtak.
    

A kalocsai érsekség története erőteljesen összefügg a magyar történelemmel - hangsúlyozta, hozzátéve: a dokumentumfilm a történelmet faggatja a kövek és a régészet segítségével.
    

Felidézte: néhány éve kapcsolódott be a kalocsai székesegyház 2008-ban kezdődött rekonstrukciójába, amely során megújult az érseki kastély, valamint feltártak négy egymásra épülő székesegyházat is.
    

Koltay Gábor kitért arra is, hogy a munkálatokról több filmet készített, így a főegyházmegye történetéről és a rekonstrukció folyamatairól is.  
    

A Megtört csontjaim is örvendeznek című filmet vasárnap és hétfőn vetítik.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés