bezár
 

film

2017. 03. 23.
Jövő héten itt az 5. Friss Hús Rövidfilmfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jövő héten itt az 5. Friss Hús Rövidfilmfesztivál Közeledik a nagy várakozással övezett 5. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. A március 29. és április 2. között a Toldi moziban megrendezendő fesztivál programját új nemzetközi és magyar rövidfilmekből állították össze.

A nemzetközi versenyprogram három blokkjának válogatásában olyan filmek szerepelnek majd, mint az idén februárban a Berlinalén bemutatott The Rabbit Hunt, az Európai Filmdíjra jelölt és számos rangos nemzetközi díjjal kitüntetett Small Talk, a Kristály Medve díjas Balcony, vagy az idei Oscar-díjra jelölt La femme et la TGV és Timecode című filmek, de bekerültek a válogatásba olyan alkotások is, amelyek a Sundance vagy a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos programjaiban versenyeztek.

Balcony

Balcony

A magyar programba összesen 36 filmet válogattak be. A hazai közönség a Friss Húson láthatja először Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs filmjét, amelynek világpremierje az idei Berlinalén volt. Áprily Zoltán Ungvár című történelmi animációját a bristoli Encounters filmfesztiválon már látta a nemzetközi közönség, Magyarországon a Friss Húson lesz a premierje. A korábbi rövidfilmjeivel világszerte nagy sikereket arató, két évvel ezelőtti Friss Hús-díjazott Szilágyi Fanni két rövidfilmmel tér vissza a fesztiválra (A csatárnő bal lába életveszélyes, Minden vonal), de a Friss Húson mutatkozik be Tóth Barnabás, Szabó Simon és Hartung Attila új rövidfilmje is.

A csatárnő bal lába életveszélyes

A csatárnő bal lába életveszélyes

Emellett számos figyelemre méltó alkotás került a versenyprogramba a hazai filmes oktatási intézményekből (Budapest Metropolitan Egyetem, ELTE, MOME, SZFE), valamint a Média Mecenatúra által támogatott filmek is megjelenési felületet kapnak. A fesztivál programjának összeállítói idén először külön blokkot szenteltek magyar rendezők külföldön forgatott filmjeinek is. Az Expats elnevezésű blokk nem versenyszekció, azonban egy közönségdíjat itt is kiosztanak majd.

Ungvár

Ungvár

Az animációs és az élő szereplős filmek idén is közös blokkokban, de külön kategóriában versenyeznek. A fesztivál záróünnepségén idén három fődíjat osztanak ki: a legjobb magyar élőszereplős, a legjobb magyar animációs, és a legjobb nemzetközi élőszereplős/animációs filmnek járó díjat, valamint díjazzák a legjobb magyar színészt és a legjobb magyar színésznőt is. Ezeken kívül több különdíjat is kiosztanak a filmfesztivál záróeseményén, valamint a legígéretesebb 30 alatti rendezőnek járó OTP Junior díjat is odaítélik.

További információk a honlapon és a Facebookon!

Friss Hús

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Csáki László: Kék Pelikan
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés