bezár
 

zene

2017. 02. 13.
Dévényi Ádámra emlékeznek a Gödörben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dévényi Ádámra, a tavaly decemberben 59 évesen elhunyt dalszerzőre, előadóra emlékeznek barátai, kollégái és zenésztársai február 24-én a fővárosi Gödör Klubban.

Az estén fellépnek Dévényi Ádám egykori zenekara, az Átmeneti Kabát tagjai, zenésztársa, Soós Balázs és gyermekkori barátja, Müller Péter Sziámi. Dalait előadja Jordán Adél, Keresztes Tamás, Börcsök Enikő, Kovács Patrícia, Péter Kata, Szabó Annie, Karsai Edina, Szabó Ádám, Simán Tóth Éva, Pereszlényi Erika, Mohai Tamás, Vas Zoltán, Krulik Zoltán, Korom Attila, Geltz Péter, Reöthy Gábor, Cserepes Károly és Fenyő Iván - közölték a szervezők az MTI-vel.
    

A koncert bevételét Dévényi Ádám özvegyének ajánlották fel.
    

A zenész tizennégy évesen már saját szerzeményeit gitározta-énekelte, a folk-rock mozgalom progresszív ágának művelőjeként olyan zenekarokban játszott, mint a Vízöntő, a Tabula vagy a Vasmalom. Dalait legtöbben Rolls- és Bikini-átdolgozásai révén ismerik, ő írta a Bikini egyik legsikeresebb lemeze, az 1989-ben kiadott Közeli helyeken dalszövegeit, de ő szerezte például az Adj helyet, az Izzik a tavaszi délután, a Lakótelep, a Megadtam magam a mának, a Ne ébressz fel! és a Ne legyek áruló! szövegét is.
    

Több kitérőt tett, említésre méltó a Postássy Julival kiadott közös lemeze (Nincs kegyelem, 1986), de szerepelt Makám-albumon, a Vasmalom szamizdatos kazettáján, vagy a Tilos Rádió válogatásán is. Éveken át önállóan (vendégzenészekkel) lépett fel a Fiatal Művészek Klubjában, apró stúdiószínházakban (Kamra, Stúdió K) vagy kávézókban.
    

Saját szerzeményeit csak 1990-ben jelentette meg először: az Adj helyet című kazettán Soós Balázs mellett Börcsök Enikő színésznő működött közre. Az 1994-es Mindennapi éjek CD-n is megjelent, de utána csak két saját kiadású kazetta készült (Szabadság miatt zárva - 1996, Abszint - 1999). 1998-ban a szakmai szavazáson Az év szövegírója díjat nyerte. Számos budapesti és vidéki színházban dolgozott színházi zeneszerzőként, évekig a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt.
    

Előadóestjein együtt játszott mások mellett Jordán Adél színművésszel és Mohai Tamás gitárossal, ő szerezte Szőke András Európa kemping és Citromdisznó című filmjének zenéjét. Festményeiből, grafikáiból több kiállítás volt. 2006-ban megalakította az Átmeneti Kabát zenekart, amely 2008-ban Olyan jó címmel CD-t jelentetett meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés