bezár
 

zene

2017. 01. 30.
Kocsis Zoltánra emlékeznek a Pannon Filharmonikusok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A tavaly novemberben elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, zeneszerzőre emlékezik a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) szombati koncertjén a pécsi Kodály Központban - közölte az együttes marketing- és kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.

Graf Orsolya hangsúlyozta: az Ihlető természet című hangverseny műsorát - a koncert eredeti karmestereként - a kétszeres Kossuth-díjas művész állította össze, "ezért a zenekar úgy kíván a kivételes alkotóra emlékezni, hogy az általa kiválasztott műveket változatlan sorrendben, kiegészítés nélkül adja elő". A karmesteri pódiumon Bogányi Tibor áll majd.
    

A koncerten Camille Saint-Saens ritkán játszott Phaéton című szimfonikus költeményét és utolsó, az Egyiptomi alcímet viselő zongoraversenyét hallhatja a közönség Balog József zongoraművész közreműködésével.
    

Az est zárásaként Beethoven Pastorale-szimfóniát adja elő a Pannon Filharmonikusok - közölte Graf Orsolya, aki kitért arra is, hogy Kocsis Zoltán rendkívül fontosnak érezte a Beethoven-életmű gondozását.
    

Kocsis Zoltán, a PFZ első állandó vendégkarmestere minden évadban több projekt megvalósításában közreműködött, amelyek során heteket töltött az együttessel - emlékeztetett.
    

Hozzátette: "évről évre teljesebb képet kialakítva a muzsikusokról és az együttesről, tapasztalatait és véleményét megosztva is segítette a zenekar szakmai munkáját".
    

Graf Orsolya beszámolt arról is, hogy az esten tartják Juhász Előd Kocsis Zoltánról írt - pénteken megjelenő - könyvének bemutatóját.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés