bezár
 

art&design

2016. 10. 14.
1956 - Családi programokkal és komolyzenei műsorral emlékeznek Pécsett
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Interaktív családi programokkal, ünnepi megemlékezésekkel, zászlós felvonulással és színházi elemekkel illusztrált komolyzenei műsorral emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára október 23-án Pécsett.

A pécsi önkormányzat MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint a város főterén 10 és 17 óra között korhű katonai járművek, fegyverek bemutatója mellet a résztvevők teherautóra és kisterepjáróra is szállhatnak.
    

A fiatalok katonai ötpróbán mérethetik meg magukat és kipróbálhatják a barikádépítést. A katonai sátrakban 1956-os filmanyagokat, híradórészleteket, reklámokat, rajzfilmeket vetítenek - írták.
    

Kora délután a Munkástanácsok Szakszervezete koszorúzik a Színház téri 1956-os emlékműnél. Délután a Széchenyi téri ünnepi megemlékezésen közreműködik a Misina Néptáncegyüttes és Kéri Tibor ejtőernyős célbaugró, majd fúvószenekari kísérettel zászlós felvonulás indul a 48-as térre.     

Este a Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok zenekar, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. és a Pécsi Nemzeti Színház közös emlékünnepsége zárja a programokat - olvasható az összegzésben. Mint kiemelték, a színházi elemekkel illusztrált műsorban felcsendül többek között Bartók Béla Concertója, valamint Beethoven - a szabadságharc napjaiban a Magyar Rádióban folyamatosan sugárzott - Egmont nyitánya, amely az utókor számára a forradalmi napok zenei jelképévé vált.     

Az ünnepségen a részvétel díjtalan, ugyanakkor regisztrációhoz kötött. A regisztrációs jegyek - a rendelkezésre álló helyek erejéig - személyesen vehetőek át szombattól a Kodály Központ jegypénztárában - hívták fel a figyelmet.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A 14. Frankofón Filmnapokról
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés