bezár
 

színház

2016. 08. 27.
Színházünneppel várják a nézőket Miskolcon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Régi és leendő nézők, bérletesek toborzása, az új évad darabjainak ízelítője, a társulat új tagjainak bemutatása a célja annak a színházünnepnek, amelyet szeptember 4-én tartanak az ország legrégebbi kőszínháza, a Miskolci Nemzeti Színház előtt és a teátrum melletti Déryné parkban.

A színház tájékoztatása szerint egyebek mellett flashmobokkal, közös bográcsozással, előzetesekkel az új bemutatókból, közös ünnepléssel, zenével, nótázással, kosztümpróbával, játékkal várják a közönséget az évadnyitást megelőző programra, amely ezúttal a Kivilágos kivirradtig címet viseli, utalva ezzel arra, hogy Móricz Zsigmond remekét is műsorára tűzi a teátrum.

Szkéné színház

Idén is a színészek ajánlják a bérleteket, a leendő és régi nézők, vagy egyszerűen csak a kíváncsiskodók haza vihetnek egy darabot a világot jelentő deszkákból. A színpad deszkái 1986-tól 2016-ig szolgálták a produkciókat és a művészeket, ám a nyár folyamán új deszkákra cserélték az elkopott deszkákat, a régieket pedig a nézőknek ajándékozzák.

A Miskolci Nemzeti Színház tizenhat bemutatóval készül 193. évadára, a szezonban egyaránt színre kerül opera és operett, musical, komédia, dráma, balett és zenés mesejáték. Béres Attila igazgató szerint különlegesnek ígérkezik az évad, amelyet a bemutatásra kerülő darabok és a színház előtt álló lehetőségek alapján úgy állítottak össze, hogy mindenki találjon magának olyan előadást, amely kedvére való.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
John a Latinovitsban
színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés