bezár
 

zene

2016. 06. 28.
Megkezdődött a VOLT fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A nulladik nappal elkezdődött a 24. Telekom VOLT Fesztivál Sopronban, amelyre mintegy százötvenezer embert várnak július 2-ig.

A kedd délutáni helyszíni bejáráson a szervezők közölték: a magas látogatószámot az mutatja, hogy péntekre, amikor a nagyszínpadon az Iron Maiden ad koncertet, minden napijegy elfogyott és már bérletet sem lehet kapni a rendezvényre. A fesztiválon tavaly 123 ezren buliztak, amellyel akkor is rekordot döntöttek.
    

Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik főszervezője az MTI-nek azt mondta, hogy főként Franciaországból, Németországból, Ausztriából és Szlovákiából érkeznek a külföldi vendégek, bár akadnak tengeren túli látogatói is a VOLT fesztiválnak.
    

A koncertek idén is két nagyszínpadon leszne, ezt a rendszert tavaly alkalmazták először. A két színpad egyikén lép majd fel az Iron Maiden mellett többek között a The Prodigy, az Axwell-Ingrosso páros, Wiz Khalifa, Slayer, Paul Kalkbrenner is, a hazai előadók közül pedig Ákos, a Brains, az Irie Maffia, a Kiscsillag, a Halott Pénz és a Wellhello.
    

A Jana Színpadon főként magyar zenekarok adnak koncertet, mint a The Biebers, a Cloud 9+, a Margaret Island vagy a Belga.
    

A Telekom téren lehet majd követni a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit, emellett Karányi tart lemezbemutatót, de fellép Metzker Viki és Lofti Begi is.
    

Fodor Tamás, Sopron polgármestere arról beszélt, hogy a VOLT fontos eseménye a városnak, hosszú évek után idén először nézhetik meg a látogatók Sopront úgy, hogy nincs lezárva egy-egy fontosabb terület, mert elkészült a Várkerület rekonstrukciója is.
    

Bánhegyi Zsófia, a Magyar Telekom csoport kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a vállalat idén is megerősítette 4G hálózatát. A látogatók ingyenesen használhatják a wifit vagy tölthetik fel mobilkészülékeiket. Felállítottak egy olyan fényképezőgépet is, amellyel a fesztiválozó maga körül 360 fokban készíthet fotókat.
    

Hozzátette: a nagyszínpadon pedig időről időre az Autistic Art Közhasznú Alapítvány az Autista Lakóotthonokért jóvoltából autista emberek képzőművészeti alkotásait mutatják be. A kezdeményezés célja, hogy érzékenyítsék a fesztiválozókat a betegségre. A soproni Lővér kempingben összesen kétezer négyzetméternyi színpad épült fel. Közülük a Telekom nevet viselő a legnagyobb, 16 méter magas, ezer négyzetméteres, száz tonna súlyú. A kisebb nagyszínpad 14 méter magas, nyolcszáz négyzetméteres és hatvan tonna súlyú. Több magasabb építmény is található a fesztiválon, mint a 18 méter magas torony, amelyből le lehet ugrani, valamint a 32 méter átmérőjű óriáskerék, a Sopron Eye.
    

A nulladik nap estéjén adják át a Petőfi Zenei Díjakat. A gálát 20 óra 30 perctől a Duna World, a Petőfi Rádió, a Petőfi TV és a petőfilive.hu élőben közvetíti.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés