bezár
 

art&design

2016. 04. 29.
Matteo Massagrande festményeiből nyílik kiállítás vasárnap Tihanyban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Matteo Massagrande festményeiből nyílik kiállítás vasárnap a tihanyi Kogart Házban, a kortárs olasz festőművész alkotásai július közepéig láthatók a Balaton-parti városban - tájékoztatta az MTI-t a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Fertőszögi Péter elmondta, hogy Matteo Massagrande realista festőművész, aki letűnt korok emlékét idéző épületbelsőket ábrázoló képeivel a "régi dolgok előtt tiszteleg".     

Hozzátette: Matteo Massagrande egyéves előkészület után állítja ki festményeit, melyeket most láthat először a közönség. A művész 22 alkotása látható a kiállításon, közöttük épületbelsők, tájképsorozat és enteriőrök.     

Fertőszegi Péter szerint a művész nem konkrét épületeket és tájakat mutat be, hanem saját maga által gyűjtött élményanyaggal dolgozik.     

Művészete egyedülálló, hiszen amit ábrázol, az "tisztelgés a régi előtt", mindezt a legmodernebb technikával megvalósítva - fogalmazott a kuratóriumi elnök.     

Matteo Massagrande Padovában született, azóta is ebben a városban él, a nyarakat pedig több mint két évtizede a Kalocsa közelében fekvő Hajóson tölti, ahonnan felesége származik. Munkáiban így az itáliai művészet évszázados tradíciója összekapcsolódik a magyar táj, a magyar emberek szeretetével.     

Fertőszegi Péter arról is beszélt, hogy Magyarországon ez a második kiállítása a művésznek, korábban Budapesten voltak láthatók a festményei. A vasárnapi megnyitó ünnepségen jelen lesz Matteo Massagrande is.     

A művész következő kiállítása New Yorkban lesz, az év második felében.     

A tihanyi tárlat július 17-éig látható.  

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában
Az antropomorf jelleg mint animációs karaktertipológiai megközelítés
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés