bezár
 

színház

2016. 02. 13.
Emléktáblát avatnak Kézdy György színész tiszteletére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Emléktáblát avatnak Kézdy György Jászai Mari-díjas színművész tiszteletére vasárnap, születésének 80. évfordulóján Budapest VII. kerületében.

A Klauzál tér 2. számú ház falán elhelyezett emléktáblánál Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke mond köszöntőt, az emléktáblát Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere avatja fel. A pályatársak nevében Balázsovits Lajos emlékezik a 2013-ban elhunyt Kézdy Györgyre - közölte az önkormányzat az MTI-vel.

Szkéné színház

Az avatás után a Vince Kiadó Klauzál 13 könyvesboltjában és művészeti galériájában pályatársak és barátok - mások mellett Balázsovits Lajos, Bóka László, Kalmár Tibor, Nagy György, Székhelyi József és Ungvári Tamás - idézik fel Kézdy György pályáját és életét, a színművész szerepeiből a beszélgetés közben részletek láthatók.

Kézdy György 1936. február 14-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1962-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, 1967-től a Pécsi Nemzeti Színház, 1977 és 1978 között a kecskeméti Katona József Színház, 1978 és 1987 között a Nemzeti Színház, 1987-től 1993-ig a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt, 1993-tól a Veszprémi Petőfi Színházban játszott. Pályája végén szabadfoglalkozású színészként dolgozott. 

Az 1990-es években a Szomszédok című teleregény állandó szereplőjeként ő alakította Virágh doktort. Kézdy György utoljára az Orlai Produkciós Iroda Esőember című darabjában lépett színpadra a pszichiáter szerepében, az előadás premierje 2010 júniusában volt. 

A színész 1981-ben Jászai Mari-díjat, 1988-ban érdemes művészi címet kapott, 2006-ban elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést és az Ivánka Csaba-díjat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban

Más művészeti ágakról

Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés