bezár
 

színház

2015. 10. 03.
RS9 OFF független színházi fesztivál októberben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Első alkalommal rendezi meg az RS9 OFF független színházi fesztivált október 8. és 11. között az RS9 Színház. A négy nap alatt összesen 18 versenyelőadást láthat a közönség.

Az előadásokat háromtagú zsűri fogja értékelni, valamint a nézők a megváltott belépőjeggyel szavazhatnak a közönségdíjra - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szkéné színház

Az RS9 OFF fesztivál független, állandó játszóhellyel nem rendelkező együttesek számára biztosít találkozási, fellépési lehetőséget az 500 ezer forintos összdíjazás mellett.

A májusban meghirdetett fesztiválra július 31-ig 65 érvényes pályamű érkezett. A pályázók közül a színház stábja választotta ki azt a 18 versenyelőadást, amelyet a nézők a négy nap során a színház két előadótermében - a Színházteremben és az RS9+ Vallai Kertben - tekinthetnek meg.

A fesztiválon olyan neves színművészek is megmérettetik magukat, mint a Bankhitel című produkcióban látható Lengyel Tamás, vagy A hal nem hal bele című előadásban játszó Scherer Péter, de a legfiatalabb művészgeneráció képviselői is jelen lesznek, mint például az Alszanak a halak? című produkcióban szereplő Prohászka Fanni, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója.

Nem csak drámai színházi produkciókat, hanem három táncszínházi előadást is láthatnak az érdeklődők: Herold Esztertől a Mátkát, a Ptah társulat A madarak nem alszanak című darabját, valamint az ArtMan egyesület szerzői estjét, amelynek különlegessége, hogy halmozottan sérült és sérülés nélküli résztvevők együtt lépnek színpadra.

A versenyműsorban két premier szerepel, amelyeket az előzetesen beküldött próbafelvételek alapján választott az előzsűri. Az egyik az Anyaszínház Woyzeck feldolgozása, a másik a Stúdió 13 Daydreamers című angol nyelvű produkciója.

A fesztivál egyik különlegessége lesz a bécsi székhelyű Ensemble ohne Grenzen fellépése, akik Bordély című előadásukat mutatják be Budapesten először.

A produkciókat elbíráló háromtagú zsűri elnöke Szűcs Katalin kritikus, a Criticai Lapok főszerkesztője, tagja Pászt Patrícia műfordító, a Krakkói Magyar Centrum igazgatója és Patrick Mullowney drámaíró.

A fesztivál fődíja 200 ezer, a második díj 150 ezer, a harmadik díj 100 ezer, a közönségdíj 50 ezer forint. A fesztiválon fellépő társulatok helyezéstől függetlenül fellépési lehetőséget kapnak az RS9 Színház 25. évadában - áll a közleményben.

Mint írják, RS9 OFF-OFF néven a teátrum azon társulatokat is befogadja, akik bár a versenyműsorba nem kerültek bele, a színház stábja mégis elég színvonalasnak találja produkciójukat ahhoz, hogy műsorra tűzze.

A fesztivállal az RS9 Színház stábja a tavaly októberben elhunyt direktorára, Dobay Dezsőre emlékezik.

Az eseményről bővebb információ a http://rs9.hu/rs9-off/ linken érhető el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés