bezár
 

zene

2015. 10. 01.
Síremléket állítottak Sopronban Szokolay Sándornak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Felavatták Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző síremlékét a Soproni Evangélikus Temetőben a zene világnapján, csütörtökön. A domborművet a Magyar Örökség-díjas képzőművész, V. Majzik Mária tervezte.

Szokolay Sándor két évvel ezelőtt hunyt el. A soproni családi sírhelyet azóta sokan felkeresték, olyanok is, akik a zeneszerzőt személyesen nem ismerték, de életművét tisztelték. A család ezért is kezdeményezte egy különálló síremlék állítását, a megvalósítás egy nagy összefogás eredménye  - mondta el az MTI-nek Szokolay Orsolya, a zeneszerző lánya.
    

Hozzátette: az Örökség- és Prima díjas képzőművész, V. Majzik Mária, aki honorárium nélkül vállalta a síremlék elkészítését, saját stílusában alkotta meg Szokolay Sándor világát, a rá jellemző szív- és keresztmotívum felhasználásával - részletezte Szokolay Orsolya.
    

Az agyagból megformált domborművet süttői kőbe faragták. Az elkészült alkotás, amelynek súlya mintegy 500 kilogramm, egy életfát ábrázol, közepén egy háromszög szimbolizálja a keresztény ember útját a földi létből az örökkévalóságba. A fának 400 levele van, amely a zeneszerző termékeny munkásságára, 400 művére utal.
    

"Ennek az embernek szerintem még az álma is muzsika volt" - hangoztatta Jókai Anna kétszeres Kossut-díjas író- és költőnő soproni beszédében. A síremlék avatásán szólt arról is, hogy Szokolay Sándorral hasonló volt a művészetről való felfogása, mindketten igyekeztek életüket is az alkotásaik színvonalára emelni.
    

Devich János, a Zeneakadémia rektori tanácsadója szerint Szokolay Sándor zseni volt, aki a békés-tarhosi zenei alapismereteket és a zeneakadémiai évek alatt kimunkált tudását Magyarországon és a nagyvilág jeles hangversenytermeiben és opera színpadjain kamatoztatta. Mindent tudott, mert mindenre kíváncsi volt - emelte ki Sopronban a professzor emeritus.
    

Fodor Tamás polgármester arról szólt, hogy a zeneszerző 1994-ben új otthonra talált Sopronban, és vitalitása, erkölcsi példamutatása páratlan volt.
    

Szokolay Sándor 1931. március 30-án született a Békés megyei Kunágotán. Zenei tanulmányait a Kodály-módszert az elsők között megvalósító békés-tarhosi énekiskolában kezdte, itt is érettségizett. 1950-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult. Már akkor eredményesen szerepelt nemzetközi zeneszerzői versenyeken. 1957-ben diplomázott, majd a Magyar Rádió munkatársa, később a Magyar Televízió zenei lektora lett. 1959-től nyugdíjba vonulásáig a Zeneakadémia zeneszerzéstanára volt. 1994-ben költözött Sopronba, hogy csak az alkotásra összpontosíthasson.
    

Többek között hét operát, öt balettet, négy meseoperát, hét oratóriumot, kétszáz kórusművet, negyven szólóművet és százhúsz kamaraművet szerzett. Vérnász című operája (1964) világsikert hozott, 20 alkalommal 15 nyelven mutatták be. Szokolay Sándor munkásságát számos elismerés is kísérte: Erkel Ferenc-díj, Kossuth-díj, érdemes művész, kiváló művész. A Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat két alkalommal vehette át, és megkapta a Corvin-láncot is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés