bezár
 

zene

2015. 08. 25.
Új arculattal indít a Miskolci Szimfonikusok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A négy őselemre épülő új arculattal kezdi meg a 2015/16-os évadot a Miskolci Szimfonikus Zenekar, amely az új szezonban olyan neves művészeket lát vendégül, mint Baráti Kristóf, Hollerung Gábor és Vashegyi György.

Az arculatváltás nyomán megújult a bérletsorozatok elnevezése is: a Népszerű sorozatból Tűzvarázs lett, a Gyöngy bérlet helyett pedig a Hangforrást választhatják az érdeklődők. A korábbi évekhez hasonlóan a Tűzvarázs bérlet idén is közkedvelt programot tartalmaz, népszerű nyitányokat, ismert szimfóniákat és versenyműveket. A négy koncertet tartalmazó Hangforrás bérlet oratórikus és vokális jellegű műveket tűz műsorra, emellett pedig újra szerepel a zenekar a Szezonbérletben is, öt koncerttel - írják közleményükben.
    

Mindhárom sorozatban kiváló szólisták, karmesterek és nemzetközi sztárok is fellépnek a miskolci Művészetek Háza színpadán. Érkezik többek között a híres Wagner-karmester, Ivan Anguelov, aki egyedülálló módon Dvoráknak mind a kilenc szimfóniáját CD-re vette, valamint a Budapesti Wagner-napok egyik kiválósága, Elisabet Strid, akit A bolygó hollandi Sentájaként ismerhetett meg a hazai közönség. A hazai muzsikusok, karmesterek közül fellép az együttessel többek közt Baráti Kristóf, Hollerung Gábor és Vashegyi György, és jön a Nyíregyházi Cantemus Kórus is.
    

Folytatódnak a gyermek- és ifjúsági programok, köztük 3 éves korig a legkisebbeknek szóló Ciróka babakoncertek, a kismamáknak és babáknak szóló Szív-hang sorozat, a "Játsszunk zenét a szimfonikusokkal!" című interaktív zenei program, valamint a Hang-ár címet viselő, a város ifjúsági együtteseivel közös előadások. Az új évadban is lesznek Promenád és Aperitif koncertek, emellett pedig az ország számos pontján találkozhat a közönség a zenekarral egy-egy koncert erejéig, Kazincbarcikától Budapestig.
    

Az évad első nagy programja a zenekar saját szervezésű fesztiválja, a "Neked játszunk!" lesz szeptember 4. és 6. között. Az első napon térzenét adnak a Szinva teraszon, majd a diósgyőri várban muzsikálnak, ahol a megfelelő időpontokban eljátsszák Haydn A reggel, A dél és Az este című szimfóniáit, este pedig vár-szerenáddal zárják a napi programot. A rendezvény utolsó napjának középpontjában a családok és a gyerekek állnak: délelőtt játékos kísérletek, hangszerbemutatók, interaktív játék vár a kicsikre, délután pedig a Játsszunk zenét a szimfonikusokkal! - Történetek Ütemvárosból elnevezésű műsorral ér véget a fesztivál.
    

A Tűzvarázs és Hangforrás bérletek programjai októberben kezdődnek meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés