bezár
 

színház

2015. 03. 03.
Veszprémi Tavaszi Fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hétvégén kezdődik a Veszprémi Tavaszi Fesztivál.

A nyolcadik fesztiválon a Pannon Várszínház három előadását és két vendégprodukciót tekinthetnek meg az érdeklődők. Április 11-én lesz Gazdag Tibor önálló estje, akinek Révész Sándor zenész lesz a vendége - közölte a várszínház igazgatója keddi veszprémi sajtótájékoztatóján.
    

Szkéné színház

Vándorfi László elmondta: a fesztivál nyitóelőadása Pataki Éva Edith és Marlene című darabja lesz Botos Éva és Nagy-Kálóczy Eszter főszereplésével, Mészáros Márta rendezésében. Hozzátette: láthatja még a közönség az Ivancsics Ilona Társulat vendégszereplésében Neil Simon Női furcsa pár című vígjátékát is.
    

A Pannon Várszínház A három testőr című kalandjátékot, a Black Comedy című komédiát és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt mutatja be. Utóbbit már egy esztendeje nem játsszák a veszprémi színpadon.
    

Ezt a produkciót a szórvány magyarság helyzetével foglalkozó Magyar napok 2015 nevet viselő rendezvényhez csatlakozva mutatja be a társulat – közölte az igazgató.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója
Üvegcipő a Vígszínházban
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés