Idézek hozzám írt leveléből: “Először is hadd köszönjem meg a lehetőséget. Győri Magda 2009-es "Kezdetek… – Fiatal zeneszerzők portréja" című, akkor még egészen fiatalnak számító zeneszerzők életét, művészi hitvallását lejegyzett beszélgetések formájában közlő könyvét leszámítva, ez a mostani írás lesz az első olyan nyilvános megszólalásom, amelyben a hangjegyek helyett a zenével kapcsolatos gondolataim kerülnek előtérbe. Sohasem éreztem elsődleges fontosságúnak, hogy a nagyobb nyilvánossággal is megosszam a zenével kapcsolatos gondolataimat, nézeteimet. Elsősorban azért nem, mert szinte minden, amit zenei téren teszek, vagy amit az alkotásról gondolok, nehezen feltörhető, szavakkal nehezen megfogalmazható vagy kifejezhető gondolati magként él a fejemben. Így aztán nem is szólalok meg szívesen, nem is beszélek a zenéről szívesen.

A rejtőzködésem okai inkább illenének egy életrajzi jellegű írásba, vagy némi humorral körítve, mondjuk, egy terjedelmesebb kognitív pszichológiai tanulmányba, mint egy ilyen jellegű interjúsorozatba.

Mindennek ellenére, vagy mindezzel együtt, igyekszem a lehető leghitelesebb választ adni a kérdésekre.”

PRAE:: Milyen közösségi zenei jelenségekhez kötődsz, felhasználod-e valamely nép zenéje vagy a populáris műfajok motívumait, vagy ezek milyen más módon hatnak rád?

Néhány, viszonylag korai népdalfeldolgozást, illetve alkalmi kompozíciót leszámítva, explicit módon egyik nép zenéje sem jelenik meg a zenémben. Kevés kivételtől eltekintve, ugyanez érvényes nálam a populáris zenére is. Azonban mindkét zenei terület hatással volt bizonyos kompozícióimra, így aztán rejtett, áthallásos formában, a közvetett hatásuk is kimutatható.

Talán a legnyilvánvalóbb népzenei hatás, a Gallai Attila 70. születésnapjára írott kis fúvósötös-tételemben fedezhető fel, mely egy, az Alkotó Muzsikusok Társaságának (AMT – http://alkotomuzsikusok.hu/ tagjaiból álló zeneszerzők rövid születésnapi kompozícióiból összeállított, egyetlen közös "témára" írott, a témát az ünnepelt nevének betűi alapján létrehozott ábécés és szolmizációs hangnevekből álló betűkotta alapján ki-ki a maga módján hozta létre, majd eköré írta meg saját, rövid, választható, kis kamaraegyüttesre írott tételét.

A fuvolaszólam hangkészlete (Gallai nevéből) dallamvezetése, ritmikája hangvétele és hangulata egyértelműen magyar népzenei hatást tükröz.

Moderato (2013) /Hommage á Gallai 13/

A mind zongorán, mind orgonán megszólaltatható Andante ostinato című darabom magyar népzenei gyökerei ugyancsak letagadhatatlanok:

Andante ostinato (2008)

Orgona:

Zongora:

Utolsó népzenei jellegű példám a számomra szavakkal nehezen megfogható ősi, "törzsi" zenére emlékeztető alaplüktetéssel bíró, az első példámhoz hasonlóan fúvósötösre készített Transz-játék, melyet 2005-ben írtam a Pentaerophonia Budapest Fúvósötös számára. Erről a darabomról, illetve a többiről is több felvétel készült, melyek megtalálhatóak a YouTube videómegosztón, illetve a Soundcloud oldalán:

Transz-játék (2005)

Bár a populáris szó mögöttes tartalmait, jelentését ízlelgetve nem nevezhető a divatosság, a könnyen fogyaszthatóság értelmében népszerű műfajnak, mégis a közösségi zene színterének érzem a keresztény egyházak, jelen esetben az evangélikus egyház énekeskönyveiben rögzített, olykor más egyházakkal közösen birtokolt, gyakran több évszázados múltat maga mögött tudó korál-dallamkincsét is.

Evangélikus kötődésűként a Kamp Salamon vezette budapesti Deák téri evangélikus gyülekezet Lutheránia Énekkarának egykori tagjaként óhatatlanul késztetést éreztem arra, hogy a régi nagy szerzők műveinek hatása alatt ugyan, de mégis az én saját zenei világomba átemelve magam is életre keltsek némely közismert koráldallamot. Példaként hozom a fuvolára hegedűre és zongorára írott kéttételes kompozíciómat:

"Vom Himmel hoch..."(2007)

I. tétel:

II. tétel:

A jazz műfaját elsősorban egy olyasfajta rétegzenének tartom, amely egyre komplexebb mivoltával külön területet vívott ki magának a zene világában, egyik részről mégis a populáris zenéhez sorolom. Ha másért nem, hát azért, mert e zene művelői, bárhonnan jönnek is, nagyon jól képesek egymással kommunikálni, ha például improvizációra kerül sor. A ritmikai lüktetés elsőbbsége, illetve a viszonylagos közérthetőség is a popularitás irányába hat. Legalábbis a felületes szemlélő számára, hiszen a műfaj magas szinten való művelése igen komoly, speciális zeneelméleti háttértudást és felkészültséget igényel. Az igazat megvallva, sohasem tartottam magam, akár csak megközelítőleg is kompetensnek a dzsesszt illetően, de amíg az 1989 körüli Michael Jacksont hallgató korszakom után 1-2 évvel, hosszú időre felhagytam a pop(uláris) zene hallgatásával, a dzsessz valamilyen szinten megmaradt az életemben. Mígnem aztán a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola diákjaként meg nem ismertem az ott tanuló Balázs Józsefet, akivel évekig nagyon jó barátok voltunk. Így aztán más műfajt művelő barátként sok időt tölthettem együtt a bátyjával, Balázs Elemérrel, illetve olykor a vele együtt dolgozó dzsessz-zenészekkel is.

Józsiban és bennem zenei téren Bach zenéjének abszolút tisztelete volt az egyik közös vonás. A 90-es évek második felében Józsi révén ismerkedtem meg Keith Jarrett, Quincy Jones és más nagy zenészeket felvonultató albumokkal, melyek közvetve igen erős hatást gyakoroltak rám. Ezek a hangzásélmények rejtett módon, de mind-mind hatottak a zenei gondolkodásmódomra, és valamennyire a kompozícióim harmóniavilágára is. Nem próbáltam meg őket utánozni, egyszerűen csak a zenei világom integráns részévé váltak például bizonyos hangzások. A Keith Jarrett-hatást eleinte észre sem vettem, néhol mégis átitatja az alábbi háromtételes zongoradarabom tételeinek harmóniavilágát. Különösen az első és a harmadik darab esetében:

"Három zongoradarab"

I. Az első jelek

II. A mennyei Jeruzsálem születése

III. Örökkön-örökké

A Két Rilke-dal egyszerre jeleníti meg a német zenei örökség bizonyos jellegzetes vonásait J.S. Bach áriáitól, Schubert dalain át, a késő romantikusok, és a sanzonok világáig, miközben az énekszólam dallamszövése még a zsidó kántorok előadás-, és éneklésmódját, nyomokban díszítéseit is magában hordozza... Mindezeket a szokatlan együttállásokat leginkább utólag szoktam észrevenni a darabjaimban, mert számomra változatosan koherens egészként jelenik meg az a hangzó felület, amivel éppen dolgozom.

Két Rilke-dal:

HTTPS://soundcloud.com/ronniemagala/sets/two-rilke-songs

I. Herbsttag

II. Schlußstück

Különös módon, latin-amerikai populáris zenei behatásokat is fedeztem már fel a stiláris palettámon

"Unmusikalisches Opfer II." (2, 9)

Forrás: "Unmusikalisches Opfer" (2007-) c. fuvolára és zongorára írott gyűjtemény.

 

 

 

 

Kottapéldák (1-4)

Illetve az egyik darabomban blues-jellegű hatásokat is megfigyelhetünk:

(Yamaha DGX-500)

https://soundcloud.com/ronniemagala/unmusikalisches-opfer-first?in=ronniemagala%2Fsets%2Fflute-and-piano

PRAE: Milyen előnyt és milyen hátrányt látsz abban, hogy a magyar közösséghez tartozol, és felhasználod-e ezt az identitást valamelyik művedben?

Egyszerre érzem magam kint és bent.

Bár akkoriban még igen fiatal voltam, mégis: a rendszerváltás óta van bennem egy bizonyos, nem feltétlenül belőlem fakadó kettősségérzet, ami anno felváltotta azt az ősbizalomszerű állapotot, amiben addig éltem. Az okok boncolgatását kinek-kinek a saját fantáziájára bízom.

Mindettől függetlenül igyekszem megélni az általános, helyhez nem igazán köthető belső szabadságomat, amiben bármilyen, látszólag egymásnak ellentmondó dolgot is megengedhetek magamnak. Talán éppen ezért érzem szükségét annak, hogy minden helyzetben kívülálló vagy bennfentes lehessek: szemlélő és cselekvő. Innentől kezdve jelentőségét veszíti bármilyen előny vagy hátrány, és a külvilág helyett csak a kitűzött feladatra koncentrálok.

PRAE: Kiknek komponálsz, van-e célközönséged, milyen társadalmi réteget, esetleg csoportot szólít meg a zenéd?

Nincs egyetlen olyan célcsoport sem, amely kizárólagos figyelmet élvezne akkor, amikor elképzelem a zenémet hallgató, ideális közönséget. A lényeg a szemléletbeli nyitottság: hogy ne zárkózzon el az elől, amit hall, és igyekezzen megérteni, a lehető legnagyobb természetességgel fogadni még a legnehezebben emészthető darabjaimat is.

Azt vettem észre, hogy mintha a kortárs zenei közeghez "kívülről" közelítők ösztönösen jobban vennék a lapot, és többet értenének meg abból a sokféleségből, amit én Magala Ronnie-ként és zeneszerzőként próbálok meg hangjegyekbe önteni.

PRAE: Mennyire vagy befogadó az európain kívül eső zenei rendszerekkel, szerinted hozhat-e minőségi változást a harmadik világ (tiers monde) egyéni és közösségi zenéinek európai importja?

Ezek a zenei világok már részben velünk vannak, illetve a kortárs zeneszerzői eszköztárat bővítik.

Mivel általános zenei nyelv mint olyan nem létezik ebben a műfajban, véleményem szerint csak az egyes zeneszerzők életművében hagyott nyomok, egyénileg bejárt utak alapján beszélhetünk minőségi változásról. Ami engem illet, a korábban felhozott, egzotikus zenei példáim némelyike azt mutatja, hogy a jövőben mindenképpen érdemes lesz kísérleteznem az Európán kívüli zenei elemek, saját zenémbe való beemelésével. Elvégre a mai napig keresem azt a fajta kifejezésbeli formát, ami a leginkább képes hatékony és könnyen értelmezhető keretet biztosítani az ötleteim számára. Nem kizárt, hogy egy nyitottabb gondolkodás árán jutok majd el a további fejlődésemhez szükséges konklúziókig.