bezár
 

gyerek

2021. 05. 06.
Dokumentumfilm a járványhelyzet okozta lelki gondokról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dokumentumfilm a járványhelyzet okozta lelki gondokról Különleges dokumentumfilmmel hívja fel a figyelmet a tinédzserek járványhelyzet okozta súlyos mentális gondjaira az MTV. A zenecsatornán itthon május 8-án, szombaton 15:05-től látható Each and Every Day című dokumentumfilmben olyan fiatalok szólalnak meg, akik bár lelkileg mélypontra kerültek, de segítséget kértek, és így képesek voltak kimászni a gödörből.

Az alkotás célja, hogy a személyes történeteken keresztül a mentális egészségről szóló diskurzus, valamint a segítségkérés fontosságát hangsúlyozza. A téma kapcsán Balatoni József „Jocó bácsi” és a Kék Vonal szakértője is megosztotta a magyar tinédzserek jelen lelkiállapotával kapcsolatos tapasztalatait.

 

Az egész világ, így Amerika is, már egy éve a koronavírus járvány hatása alatt raboskodik, ami többek között a fiatalok mentális egészségére is negatív hatással van. Éppen ezért Alexandra Shiva rendezőnő, valamint Lindsey Megrue producer fontosnak tartotta, hogy a lelki egészséggel foglalkozó, nonprofit, The Jed Alapítvány társulásával bemutassa kilenc tinédzser történetét, akik a járványhelyzet okozta mentális problémákkal küzdenek. A bizalmas és lebilincselő beszélgetések során a depresszió, a szorongás és az egyéb mentális problémák megismerése mellett az is kiderül, hogy a legnehezebb élethelyzetekben is van megoldás megfelelő kezeléssel, őszinte beszélgetésekkel.

 

„A film késztése közben első kézből láthattam azt, ahogy a fiatalok a mentális problémákkal járó kihívásokat kezelik, beleértve az öngyilkosságról történő nyílt beszélgetést is” – mondta el Alexandra Shiva. „A fiatalok meggyőző és őszinte történetei nagy hatással voltak rám, hiszen erőteljes üzenetet hordoznak: egy sérült ember sincs egyedül és mindig van remény, mindig van segítség” – árulta el Donna Satow, a The Jed Alapítvány társalapítója.

 

Hazánkban sem ismeretlen probléma a tinédzserek járványhelyzet miatti szorongása. Balatoni József, avagy ahogy a legtöbben ismerik, Jocó bácsi, tanárként nap mint nap szembesül a jelenlegi nehézségekkel. „A kor meghatározó jellemzői, a szabadság, a közösség, az ismerkedés mind kimarad az életükből, nincsenek táborok, szalagavatók, ballagások és hétköznapi pillanatok sem, és ezeket nem is lehet pótolni. Az iskola jelentette szocializáció hiányzik, ami leginkább az új osztályt kezdők esetében problémás” – árulta el a pedagógus, aki szerencsére azt tapasztalja, hogy a diákok nyíltan és őszintén vállalják érzéseiket és mernek a tanáraiktól segítséget kérni, azonban mentálhigiénés szakemberhez már nehezebben fordulnak.

 

Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal szakmai vezetője elmondta, hogy őszinte, teljes figyelemmel és közös gondolkodással igyekeznek segíteni a fiataloknak, akik a járvány ideje alatt többször keresték meg őket szorongás, félelem és az általános lehangoltság miatt. „2020-ban a családtagokért érzett aggodalom, a velük való konfliktusok és sajnos a családon belüli erőszak témái megelőzték a szerelmet és a kortársakat. Idén már négy hónap alatt 411 beszélgetésünk volt öngyilkossági gondolatok, késztetések miatt, ami a korábban tapasztalt évi közel 1000 megkereséshez képest némi emelkedést jelez. Bántalmazás és az öngyilkossági késztetés eseteiben, ha a megkereső erre felhatalmazást ad, közvetítjük őt a személyes segítséghez, amihez egyébként a járvány harmadik hullámában sokaknak különösen nehéz volt hozzájutni. Az öngyilkossági kísérletek mögött egyébként gyakran serdülőkori depresszió van, ami jól kezelhető betegség, ezért is érdemes időben segítséget kérni, szakemberhez fordulni” – emelte ki Reményiné Csekeő Borbála, aki hozzátette, hogy az elmúlt időszakban egyre többen fordultak hozzájuk írásban, a chat szobán keresztül. A szakértő szerint a problémák orvoslásában sorsdöntő szerepet játszanak a sikerélmények, célok és motivációk, akárcsak a biztonságos érzelmi családi háttér és a baráti kapcsolatok.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés