Mitől jó egy horror? Egyesek szerint attól, hogy tengernyi vér folyik, testrészek szakadnak le és embereket kínoznak meg szadista módon szörnyek vagy emberarcú monstrumok. A gore-nak, a slashernek, a splatternek vagy a zombihorrornak valóban van létjogosultsága, főleg manapság, mikor az élőhalottak minden korábbinál népszerűbbek. Azonban szerencsére a feszültebb, gondolkodósabb filmekre éhes mozinézők sem panaszkodhatnak, mert a 2010-es években Nyugatról és Keletről is érkezett pár igen érdekes darab, melyek komplikálják a horror alapszituációját. A Valami követ, A Babadook, A boszorkány, a nemrég nálunk is bemutatott Vonat Busanba – Zombi expressz, A kokszongi sirató, a Vaksötét vagy a Tűnj el! legalább annyira drámák, mint rémfilmek, és a horrorhatás annyiban érdekes ezekben az alkotásokban, amennyiben az a karakterek fejlődését szolgálja.

A horrorok mindig is alkalmasak voltak társadalomkritika megfogalmazására, vagy az ember belső világának vizsgálatára. Az említett, közelmúltban készült horrorfilmeket például az köti össze, hogy a huszonegyedik században egyre felszínesebb emberi kapcsolatokról mesélnek a műfaj túlzásainak segítségével: az egyén, a közösség és a családtagok elidegenedése áll a cselekmények centrumában. Ehhez a trendhez csatlakozik a Michael Bay stúdiójában (Platinum Dunes), inkább színészként tevékenykedő John Krasinski rendezésében és főszereplésével készült Hang nélkül, mely remek alapkoncepcióra épít, de sajnálatos módon hosszú távon nem tud mit kezdeni ezzel, megelégszik a jól ismert sablonok felsorakoztatásával.

A Hang nélkült nem titkoltan a fent említett horrorok mellett a Cloverfield-széria (Cloverfield, Cloverfield Lane 10.) ihlette, és egy jó hosszú ideig (kb. 5 évig) fejlesztett, kiérlelt sztoriról van szó. Ez érződik is a világábrázoláson és a háttértörténeten, mert ezeket nagyon eltalálták az írók, Bryan Woods és Scott Beck (hozzájuk később csatlakozott John Krasinski is). Néhány évvel később, a közeljövőben járunk (a film jelene 2021, de a nyitójelenet korábbi). Nem tudni miért, de egy átlagos öttagú amerikai család, az Abbottok menekülnek valami elől. Persze csak csendben, mert valami miatt nem csaphatnak zajt, nem adhatnak ki hangokat, és gyakorlatilag mezítláb, lábujjhegyen közlekedve kell járniuk a romokat, a kihalt városokat. Túlélőkről van tehát szó, akár Az ember gyermeke, Az út vagy a Cloverfield Lane 10. főszereplői esetében. A család legkisebb tagja, a négyéves Beau mit sem fog fel ebből, gyerek még, így egy zenélő játékrakétát csen el az egyik boltból. Szerencsétlenségére ezt meg is szólaltatja a kisfiú, mely végzetes hiba részéről, és az apa, Lee nem tudja megakadályozni gyermeke halálát. Beau elvesztése természetesen rányomja bélyegét a család kapcsolatára. A lázadó kamaszéveit élő Regan önmagát vádolja kisöccse halála miatt, mert ő adta vissza a játékot a fiúnak, miután szülei elvették tőle, és a lány azt hiszi, ezért édesapja, Lee nem szereti már őt. Egy év múlva azonban Evelyn, Lee felesége újra terhes lesz, ami egy normális világban nagy öröm lenne, ám az Abbott-família tudja, hogy ahol halálos csend uralkodik, ott egy hangosan síró csecsemő nemcsak saját, de szerettei vesztét is okozhatja.

John Krasinski filmjének legerősebb eleme atmoszférája. Az ötlet kiváló, de igen kényes, sérülékeny is: a játékidő nagy részét a dialógusok helyett a zajok, zörejek, feszültségkeltő hallgatások teszik ki. A családtagok a siketek jelnyelvét használják, Regan hallássérült, így vele amúgy is így tudnának kommunikálni. És az alkotók okosan sokáig nem mutatják meg, mire föl ez a nagy hallgatás, suttogás. Emiatt akár az Alien is eszünkbe juthat, és John Krasinski nem szégyelli átvenni a nagy előd dramaturgiáját, a "ne mutass, csak utalj!" szabályt. Persze mikor megtudjuk, meglátjuk, miért kell ennyire csendben maradni, akkor kicsit veszít a film a varázsából. Szerencsére Krasinski próbálja, és néha sikerül is neki fokozni a horrorhatást, ha amúgy logikai hibákba ütközik is. Mindenesetre az alapötlet remek, és remekül építi fel a Hang nélkül ezt a mítoszt. Csak finom homokon, lehetőleg mezítláb lehet közlekedni. A családtagok egymásnak különböző színű fényekkel jelzik, hogy béke van-e, vagy veszélyben van-e valaki, birtokukat látványos izzósor veszi körül, mintha legalábbis valamilyen party készülődne. A hangos beszéd pedig csak olyan helyeken engedélyezett, ahol amúgy is nagy az alapzaj, így például a közeli vízesésnél biztonságban van apa és fia, mikor beszédbe elegyednek.

Ám ahogy a robbanószereknél is nagyon óvatosnak kell lenni az elegy elkészítésekor, úgy a Hang nélkül alapkoncepciója is robbanékony, egy kis szikra elég ahhoz, hogy megsemmisüljön. És sajnos John Krasinski és alkotótársai nem vigyáztak kellőképp, sőt mintegy önmagukat provokálva beleírtak több olyan momentumot, epizódot a forgatókönyvbe, melyek dramaturgiai csapdákként funkcionálnak. Ezekbe a csapdákba pedig bele is lépnek a Hang nélkül készítői. Még a film elején kiderül, hogy mi elől kell menekülni, nem merték a film készítői a nézőt végig bizonytalanságban tartani. És arról is gyorsan kapunk információt, hogy milyen jellemzői vannak ennek a valaminek, ami miatt csendben kell maradni. Nem véletlen, hogy Regan hallássérült, mivel ő antitézise a veszély forrásának. Az több jelenetben is kiderül, hogy a legkisebb zaj is bajba sodorhatja a családtagokat, jóllehet, mikor egy petróleumlámpa összetörik vagy mikor Evelyn belelép egy szögbe, illetve megszüli a gyermekét, apró lélegzetvételnél vagy a lábujjhegyekénél sokkal nagyobb hangokat adnak ki a szereplők, annak nem lesz ugyanaz a következménye mint sok, zajos esetben. A film lefektetett szabályrendszerét a forgatókönyvírók önkényesen írják felül, azaz az alkotók tudták, kinek, mikor, mitől és miért kell megmenekülnie. Így azonban sok logikátlanság lelhető fel a Hang nélkülben, és egy idő után sejthető, ki vagy kik a "védett karakterek".

Ettől persze még John Krasinskiék filmje végig nagyon feszült, izgalmas, olykor félelmetes alkotás. Igaz, a félelemkeltés nagyjából kimerül az Alienből ismert thrillerjelenetekben vagy jump-scare-ekben (mikor valami hirtelen megmozdul vagy rátör a főszereplőkre). Ám a karakterek drámájából visszatekintve mindez meglehetősen öncélúnak tűnik. Azaz adott egy viszonylag szórakoztató felszíni horrortörténet, mely mögött nem rejtőzik valami okosabb, eszesebb, komplexebb mint a Valami követ, A Babadook, A boszorkány vagy a Tűnj el! esetében. Ha lerántjuk az alapsztoriról a horrort, a Hang nélkül tipikus családi melodráma, melyben minden korosztálynak meg vannak a maga sablonos alapproblémái. Lee, az önmarcangoló negyvenes apuka már-már neurotikusan szeretné bebizonyítani, hogy ha Beau-t nem is tudta megmenteni, de többi gyermekét és feleségét meg fogja.

Az Emily Blunt által megformált Evelyn sajnos szintén nem több átlagos háziasszonynál, aki a film konzervatív értékrendjét erősítendő legfőbb feladatának azt tekinti, hogy újra jó anya legyen, és bizonyíthassa, hogy képes egy új gyermeket felnevelni, megvédeni. Azzal az érdekes konfliktussal sajnos semmit nem kezdenek az alkotók, hogy a születendő gyermek legalább annyira átok, mint áldás. Legalábbis nem mennek bele ennek a problémakörnek a mélyrétegeibe, hanem tisztán a horrortörténet keretei között kezelik a családtag érkezését: újszülött, meg kell védeni, hogy ne ismétlődjön meg Beau tragédiája. Pedig a veszélyt a családi házra vonó síró gyermek metaforává érhetett volna, és a huszonegyedik századi egyén konfliktusát tükrözhette volna: "élni" vagy elköteleződni, karrier vagy család, szingliség vagy anyaság stb.

A gyerekek sem különösebben érdekes figurák sajnos. Mint írtam, Regan a tipikus lázadó kamasz, akit hallási fogyatékossága tesz izgalmasabb karakterré. De John Krasinski igazából az ebben rejlő lehetőségeket sem tudja kiaknázni (a horrortörténet megoldásában persze nagy szerepe van). A Regan és édesapja között fennálló konfliktus mesterkélt és klisés, hiszen számos melodrámában láthattuk már a szülőjét vagy gyermekét szerető, de valamilyen fájdalma miatt egy darabig őt hibáztató karaktert. Ráadásul Beau, Regan és a nagyobbik öcs, Marcus közti kapcsolat sincs kellőképp megalapozva, kibontva ahhoz, hogy átélhető dráma legyen Regan szenvedése, ami így szimpla kamaszos makacsságnak és érzékenységnek hat. Marcus pedig csak egy fiú, aki a férfivá válás előtt áll, és a természetbe visszatérve, a csendes, de zord világban különböző tűzkeresztségeken esik át, hogy majd egyszer Lee helyébe lépjen.

A Hang nélküllel nagy valószínűséggel az a baj, hogy egy széria rejlik benne. John Krasinskiék alapötlete van annyira jó, hogy legalább néhány évadra táplálék gyanánt szolgáljon a tévésorozatok, netes sorozatok rajongóinak. Igaz, a film sikere miatt készítői máris tervezik a folytatást, tehát végső soron kapunk még ebből a világból. Kérdés, hogy ebben a formában van-e mindennek hosszútávú jövője. A lezárás ugyanis túl nyersen lett kivitelezve, túl pofátlan a cliffhanger a cselekmény végén, és hogy a folytatásra hónapokat, akár éveket kelljen várni, az nem tesz jót egy ilyen koncepciónak, ha nincsenek benne emlékezetes hősök, akiket a néző már másfél óra alatt is megkedvelhet. Ráadásul a veszélyforrás megmutatásával az alkotók ellőtték a puskaport, így még annyira sem maradt érdekfeszítő a Hang nélkül ebből a szempontból mint a Cloverfield-széria. És a film a „vissza a természetbe” ideológiát, valamint az amerikai tradíciókat sem képes autentikusan újra elfogadhatóvá tenni, John Krasinski mesterkélt és erőltetett szimbólumokkal próbálja legitimálni ezeket az értékeket. Persze a modern technika sem ördögtől való, hiszen ez segíti a családot a túlélésben, de azért mégiscsak egy játékszer okozza Beau halálát, és a vízesésnél lehet hangosan beszélni, a természet lágy ölében. Ebből a szempontból amúgy egy darabig a The Walking Dead című sorozat sokkal hitelesebb volt, mivel azt mutatta be, hogy az apokalipszis után sincs lehetőség visszatérni a régi értékekhez, mert az ember újra felépíti ugyanazokat a rosszul működő, elnyomó társadalmi-politikai konstrukciókat (feudális, autoriter és diktatórikus rendszerek), melyek a zombiknak köszönhetően megszűntek. A Hang nélkül folytatása ebből a szempontból lehetne érdekes, hogy a veszélyforrás megmutatása után kicsit többet enged abból láttatni, hogy az emberek viselkedése hogyan változik meg a veszély hatására. John Krasinskiék filmje persze másfél órára szórakoztató horrorélmény, de rendkívül zavaró, hogy mindebben egy sokkal összetettebb, okosabb sztori bújik meg, ami viszont nem lett kifejtve, ennyi idő alatt nem is lehetett bővebben kibontani. Szóval a Hang nélkül ordítana a tévésorozat formátumért vagy a Netflixért.

Hang nélkül (A Quiet Place)

Színes, magyarul beszélő amerikai horror, 90 perc, 2018.

Rendező: John Krasinski. Forgatókönyv: John Krasinski, Scott Beck, Bryan Woods. Operatőr: Charlotte Bruus Christensen. Zene: Marco Beltrami. Producer: Michael Bay, Andrew Form, Bradley Fuller. Vágó: Christopher Tellefsen. Szereplők: Emily Blunt (Evelyn Abbott), John Krasinski (Lee Abbott), Noah Jupe (Marcus Abbott), Millicent Simmond (Regan Abbott). Bemutató: 2018. május 3. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Fotókredit: Jonny Cournoyer. Copy right: © 2018 Paramount Pictures. All rights reserved.