bezár
 

irodalom

2018. 04. 14.
A megosztó átmenetiség
(Beszámoló a Hazai Attila-konferenciáról)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Március 8-án Szegeden Hazai Attila-emlékkonferenciát, pontosabban emléknapot tartottak A maximalista címmel, részint a Bölcsészettudományi Kar konferenciatermében, részint a Grand Caféban.

Mint minden olyan eseménynek, amelynek epicentruma egy sajnálatosan – és túlontúl korán ­− meghalt, és bizonyos tekintetben kultikus szerzőben jelölődik ki, nyilvánvalóan számolnia kell azokkal a következményekkel, amelyre a konferenciára mint narratívára hatással lesznek. Talán az nem vitatható, hogy minden ilyen nap elsődleges célja a szövegek, az életmű párbeszédben és életben tartása, ezzel párhuzamosan pedig a szerzőnek az emlékezet általi halhatatlanná tétele. Amíg viszont dinamizálni próbálja az életművet, maga is egy olyan elbeszélésláncolatba íródik be, amely a kultikussá vagy kanonikussá változtatás irányába hat, azaz szobrot farag, a megcsontosodás, a megmerevedés, a mozdíthatatlanság felé mozdít, miközben önmaga is építőanyaggá válik.

De az ilyesfajta kettősségek, egymásnak ellentmondó együttállások, két állapot közt lebegő átmeneti szférák magának a teljes Hazai-életműnek is részei, sőt tulajdonképpen legmeghatározóbb alakzatai.

Erre a fajta kettősségre utalt Gyenge Zoltán, az Bölcsészkar dékánja is megnyitójában. Ő Hazai és általában minden művészfigura kettősségét az őrület és zsenialitás párfogalma, illetve az őrület és zsenialitás vs. normalitás ellentétpárjai mentén látta értelmezhetőnek. Hazai életműve szerinte semmiképpen sem normális abban az értelemben, hogy unalmas lenne, vagy hidegen hagyna, ezért sokkal inkább a zsenialitás, illetve az őrület felől válik értelmezhetővé.

A megnyitó után két szekcióban következtek előadások, felolvasások, beszámolók, kötetbemutatók, mind-mind a lehető legkülönbözőbb módon szólítva meg a Hazai-életművet. Mintha a szervezők törekedtek volna arra, hogy ezt a nagyon sokfajta anyagból (zene, irodalom, festészet, film) felépülő munkásságot a programban is tükrözni tudják.

Először Bencsik Orsolya és Garaczi László olvastak fel szövegeikből, majd Garaczi a Hazai Attila-alapítvány tevékenységéről és működéséről is beszélt. Utánuk Németh Gábor olvasta fel Szegő János szövegét (igaz, az előadást először Berta Ádámnak tulajdonították, Szegő viszont Bencsik Orsolyának köszönte meg, hogy szinkronhangja volt – mindezzel mintha a közönség pedig egy Ellis-regény szubjektumkeveredésein át érezhette volna Hazai jelenlétét.) Szegő a moly.hu oldalnak a Hazai-újrakiadáshoz fűzött kommentjein keresztül vizsgálta azokat a pozíciókat, értelmezési útvonalakat, amelyeket az olvasók bejárnak a szerző nyomán, végső konklúzióként azt vonva le, hogy a Hazai-életmű meglehetősen megosztó. Ez a motívum pedig az egész nap vezérfonalává, állandóan visszatérő motívumává vált.

Az első szekcióban ezután (most már valóban) Berta Ádám előadása következett, aki a Szilvia szüzessége és a Szex a nappaliban szövegeinek újraolvasása kapcsán állapította meg, hogy míg a korábbi kötet a pusztítást a téma szintjén beszéli el, a későbbiben ez már a szöveg szintjén érvényesül, itt maga a forma, a novella, íródik szét. Sarankó Márta előadása a Hazai-hagyaték kuriózumaira fókuszált, így olyan verses kötetkezdeményeket is bemutatva, amelyek eddig nem lehettek ismertek az olvasók számára.

Az ebédszünet után a pálya- és írótárs Nagy Gabriella nyitotta meg a szekciót előadásával, amelyben az értelem és érzelem viszonyáról beszélt a Hazai-szövegekben. Ezt követően némi médiumváltás következett, hiszen az irodalmi Hazai Attila helyett, inkább a filmes került előtérbe. A Rám csaj még nem volt ilyen hatással főszereplőjével, Déri Miklóssal Artner Szilvia Sisso beszélgetett, bepillantást engedve ezzel egyrészt Déri és Hazai barátságba, másrészt a film nem feltétlenül ismert (háttér)rétegeibe, harmadrészt pedig abba a (szub)kultúrába is, amelynek mindannyian részesei voltak. A dialogikus forma ezután is maradt, viszont a téma ismét az író Hazai lett. Szabó Gábor Jelenlét nyomokban kötetét a moderátorral, Szilágyi Zsófiával mutatták be. E beszélgetésnek és a kismonográfiának is vezérmotívuma az átmenetiség-, illetve határtapasztalat: eldönthetetlen például, hogy mikor ironikus és didaktikus, mikor rendkívül művészi, vagy mikor dilettáns a Hazai-próza, valamint a metafora hagyományos olvasási stratégiáit is áttöri azáltal, hogy gyakran szó szerint kezeli ezeket. A nap másik vezérmotívuma így a megosztóság mellett talán épp a kettősség-tapasztalat kimondása lett.

Az emléknap folytatásában, már a Grand Caféban, először Hecker Péter nyitotta meg Hazai Attila képeinek kiállítását, majd a tavalyi Hazai Attila-díjas Tóth Kingával beszélgetett Bencsik Orsolya.

A két szerző beszélgetése után a kritikusok kerültek előtérbe. A ’98-as Budapesti skizóról folyt vita ismétléseként, ugyanazon résztvevők, Angyalosi Gergely, Margócsy István, Németh Gábor, Farkas Zsolt és Szilasi László tárgyalták a Hazai-életművet (Kálmán C. György ezen a beszélgetésen sajnos nem volt jelen). Szilasi szerint a rendszerváltás utáni 10 évben nem voltak fontosak a műfaji kérdések, ezen változtatott A pulóver megjelenése, hiszen – mint ahogy arra Farkas Zsolt rámutatott – teljesen hagyományos forma volt, a legkevésbé sem hagyományos témával. Németh Gábornak az első, kéziratos találkozás a Magyar Napló novellapályázatán a szöveggel olyan volt, mint amilyen az lehetett, amikor Duchamp megjelent a piszoárral. Alapvetően változtatott meg a szöveg mindent, amit a ’80-as évek óta ismert. Angyalosi Gergely is – ha szükséges – a "Péterek generációja" és Hazai közt tudna metszésvonalat húzni, azaz részint ő is a szövegirodalom vs. történetirodalom határfelületén látja értelmezhetőnek Hazai helyét a kánonban. Margócsy István ellenérzései húsz év alatt sem változtak meg, A maximalista újraolvasása sem tudta megváltoztatni véleményét: szerinte a mondatmetafizikához való felforgató viszonyon túl nincs igazán több potenciál a Hazai-szövegekben, mégis ez a kritikus hozzáállás volt az, amely − ezen az estén – a leginkább meg tudta mozdítani az életmű értelmezését; és némileg ironikus módon kapta ezért a nem túl jogos és kidolgozott ellenvetéseket.

A nap lezárásaként a Lajka zenekar adott zajzenei koncertet, ezzel is kiemelve Hazai szubverzív jellegét, valamint reflektálva a nap folyamán némán maradt Hazai-médiumra, a zenére.

A Hazai Attlia-díjat 2018. április 28-án adják át a budapesti Nyitott Műhelyben. 

 

Kép forrása: FB

nyomtat

Szerzők

-- Sinkovicz László --


További írások a rovatból

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét

Más művészeti ágakról

Dev Patel: A Majomember
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
A 14. Frankofón Filmnapokról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés