bezár
 

film

2018. 01. 12.
Mérethelytelen
Alexander Payne: Kicsinyítés
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Még alig kezdődött el 2018, de könnyen lehet, hogy máris szembesülnünk kell az idei év egyik legkellemetlenebb csalódásával. Amennyire vártuk a Kicsinyítést, annál kínosabban fészkelődtünk tőle a székünkben.

A film eredeti angol címe sokkal több jelentésréteget tár fel, mint a puszta centikre fókuszáló magyar címadás. A downsizing szóban egyszerre van benne a méretcsökkentés mellett a leépítés, a legutóbbi világgazdasági válság óta pedig a szánkban érezzük a nagyobb létszámban történő elbocsátások kudarcának és bizonytalanságának keserű ízét is. Korántsem véletlen, hogy az angol címadás kerülte a shrinking (’zsugorodás’) kifejezést, amely ugyan nem bír a puszta fizikai méretváltozáson túl mutató jelentéstöbblettel, ellenben játékba hívja az amerikai sci-fi-horror műfaji hagyományát is, mindenekelőtt a The Incredible Shrinking Man 1957-es sci-fibe oltott egzisztencialista drámáját és csaknem huszonöt évvel későbbi párját, az eredetit habkönnyű komédiává züllesztő The Incredible Shrinking Womant.

Kicsinyítés

Nézzük azonban ezt a más értelemben vett kicsinyítő történetet, amelyben már a cím exponál a számunkra bizonyos társadalomkritikai felvetéseket. A Kicsinyítés „főhőse”, Paul Safranek (Matt Damon) aligha lehetne már a történet kezdetén, még teljes méretében ennél középszerűbb, kisember. Paulnak a szíve jó, gondolatai egyszerűek és tiszták, de soha semmi nem jött még össze neki az életben. Orvosi tanulmányait régen odahagyta, hogy beteg és önző anyját ápolja, később pedig a házassága is éppen olyan langyos állóvízként jelenik meg, amilyen Paul egész élete. Sosem tudott elegendő pénzt keresni, az anyjától örökölt, amerikai mércével mérve kicsi és lelakott házban lakik a hétköznapok apró gondjaiból egy homályos szebb élet felé ábrándozó feleségével. Az életük üres verkli, a jövőjük kilátástalan. Ebben a helyzetben találja meg őket a norvég professzor (Soren Pilmark) forradalmi technológiai fejlesztése, mellyel az élőlények sejtszinten kicsinyíthetővé válnak. S noha Dr. Andreas Jacobsen a Föld bolygó megmentésének, a fenyegető ökológiai katasztrófa elkerülésének lehetőségét látja a probléma – tudniillik az ember és annak káros tevékenysége – miniatürizálásával, ahogyan ez várható volt, az önző és kicsinyes átlagemberek nem követik az idealista tudós messzire mutató eszméit. A legtöbben egy olyan minivilágot látnak, amelyben gondtalan semmittevésben élhetnek. Safranekék számára is ez a beavatkozás bizonyul a kitörés nagy lehetőségének.

Kicsinyítés

Leisureland, a miniváros tehát nem más, mint a nagybetűs amerikai álom megvalósulása – ironikus módon a makettezés és modellvasutazás szintjén. Képtelen, nem fenntartható, művi és kívülről irányított, de színes plakátokon jól mutató műanyagvalóság ez, amely egyetlen dolgot hoz, de azt pazarul: a kisember káprázatosan csillogó-villogó, ám csupán elnagyolt vonalakban megálmodott legnagyobb vágyálmát váltja valóra. Ezeknek a vágyképeknek fontos eleme, hogy a gyakorlatban sosem kellően kidolgozottak, nincsen mögöttük részletekbe menő, átgondolt, racionális elképzelés, továbbá kínosan mentesek az összefüggések és az egymásra hatások felismerésétől. Az életével megrekedt, középkorú kisember frusztrációba oltott vágyképeit azonban Leisurelandben végre műanyagból megfröccsöntötték nekünk – csupán annyit kell tennünk, hogy alávetjük magunkat egy fájdalommentes és gyors beavatkozásnak, melynek következtében 12 centiméteresek leszünk. Innentől viszont minden a miénk: nagy ház medencével és golfpályával, teljes ellátás és a shoppingolás örömei várnak ránk szinte teljesen költségek nélkül.

Kicsinyítés

Az egyik szereplő még direkt módon reflektál is arra, hogy a legtöbbüket korántsem a bolygó megmentése vezérli, a lényeg az, hogy itt semmit sem kell csinálni, a sült galambot is a szájukba adják. A burokban létezés metaforája pedig gondosan a szánkba rágva, egy konkrét hálóban manifesztálódik, amely a telep lakói fölött feszül, és kívül tartja az esetleges kellemetlenségeket.

Kicsinyítés

Az alapötlet tehát egy éleslátó, kíméletlen szatírát enged sejteni: ám a Kicsinyítés nem lett több, mint ennek a remek lehetőségnek a több mint két órán át tartó, indokolatlanul hosszú és fájdalmas kínhalála. A legnagyobb probléma abból adódik, hogy a film rettentően sok mindenbe belekap, ám az égvilágon semmit sem visz végig következetesen. Olybá tűnik, mintha húsz percenként új film kezdődne teljesen új motivációval, új problémákkal. Ráadásul nem csupán a cselekményvezetés tekintetében nyomnak időről időre váratlan resetet az alkotók, hanem sokkal fájóbb módon a stiláris egység sem tud megszületni, így a szerencsétlen néző igen hamar találja magát abban a kellemetlen helyzetben, hogy valóban nem tudja eldönteni: sírjon-e vagy nevessen. A kezdetben alapvetően szatirikus hangvétel időnként kitermel ugyan egy-egy jó poént, de a film összességében erőtlen egy valódi szatírához, különösen, hogy nagyjából a filmidő felénél egyszeriben a semmibe vész, és olyan fejfogós megoldásoknak adja át a helyet, mint az érthetetlenül komolyan vett, mégis üres és súlytalan romantikus szál, ami a hollywoodi giccs undok, ragacsos mázával vonja be a sztorit.

A komoly(nak szánt) társadalomkritikai szólamok üresen konganak, hiába a Föld erőforrásaival való visszaélés, az emberiség megsemmisülésének problémája, a társadalom szélére szorultak szegregációja, a szociális hálón tátongó lyukak kérdéseinek jogos felvetése, mind az ábrázolás, mind a megoldás a legpusztítóbb értelemben véve hollywoodias.

Kicsinyítés

Ha valamiről mégis szól ez a film, akkor magáról az amerikai kisemberről – ezt pedig Matt Damon kétségtelenül jól hozza, szánalomra méltóan hiteles a pocakos-pohos, kinyúlt pólóban esetlenül lépkedő, jó szándékú, de folyamatosan csak sodródó, tehetetlen és egyre frusztráltabb középkorú kisember figurája. Tulajdonképpen elképesztő, hogy éppen mikor a létezés kicsinyességének metaforája konkrétan is ábrázolódik a filmben – tehát mikor főhősünk végre tizenkét centisre megy össze –, a történetből teljesen eltűnik ennek a ténynek a jelentősége. Ezzel aztán nem csupán vizuálisan válik jellegtelenné és unalmassá a film, de tökéletesen irreleváns lesz a fő konfliktusforrást adó alaphelyzet is, hogy átadja a helyét a még bő egy órán át tartó dögunalomnak. A lehetőségek eltékozlása kicsiben és nagyban egyformán fáj: az érdekes alapötletet ugyanúgy elgyászoljuk, ahogy a remek Christoph Waltz és különösen Udo Kier nyúlfarknyi és értelmezhetetlen mellékszerepét.

Kellemetlen csalódás lett a Kicsinyítés az impozáns életművet magáénak tudó, Oscar-díjjal is kibélelt Alexander Payne kiváló Nebraskája után. Egy máskülönben ilyen ügyes kezű rendező esetében különösen kár, hogy ennyire erőtlen anyagot tett le az asztalra, s valósággal érthetetlen, hogy egy-egy stíluseszköz, motívum vagy konfliktusmag még ha vissza-visszatér is, teljességgel képtelen egy koherens egészet kovácsolni a munkájából.

 

Kicsinyítés

Színes, szinkronizált amerikai film, 135 perc, 2017

Rendező: Alexander Payne

Forgatókönyv: Alexander Payne és Jim Taylor

Operatőr: Phedon Papamichael

Producer: Jim Burke, Megan Ellison, Mark Johnson, Alexander Payne, Jim Taylor

Színészek: Matt Damon, Christoph Waltz, Hong Chau

Korhatár: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!

Bemutató: 2017. január 11.

Forgalmazza a UIP-Duna Film.

Photo Credit: George Kraychyk © 2017 Paramount Pictures. All Rights Reserved. (szövegben látható illusztrációk), valamint © 2017 Paramount Pictures. All Rights Reserved. (a fejléc- és bélyegképek)

nyomtat

Szerzők

-- Dombai Dóra --

Dombai Dóra az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom, valamint filmtudomány és esztétika szakán végzett. Rendszeresen publikál filmkritikákat, elemzéseket és társadalmi témájú esszéket. Érdeklődési területe a kortárs magyar filmművészet, a feminista kritika és a környezetesztétika.


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés