Úgy hiszem, ez a sárkány-motívum sokaknál beakadt, és inkább bírt visszatartó, mintsem vonzerővel. Én alapból makacs nőszemély vagyok, minél többen ajánlgatnak valamit, hogy az szerintük tetszene nekem, annál inkább távol tartom magam tőle. És amikor még megtudom, hogy valami sárkányos csaj is van benne? Hát kösz, akkor még annyira sem érdekel! Másrészt olyan irdatlan mennyiségű cikkel, videóval, vagy éppen internetes mémmel találkozhatunk szembe nap mint nap, hogy a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb csak lesz olyan aprócska mozzanat, ami miatt elkezdünk morfondírozni, hogy talán lehet, hogy mégiscsak érdemes lenne kicsit belenézni a sorozatba. Onnantól pedig már nagyon egyszerűen vezet az út a mondatig: te jó ég, hát én ezt teljesen másmilyennek gondoltam. 

Már csak ezért is volt érdekes Réti Zsófia kultúrakutató felvetése, hogy a Trónok harcát nem annyira a Tolkien-féle klasszikus fantasyhez, hanem a Kártyavár című sorozathoz érdemesebb hasonlítani a mindkét esetben (egyik) központi motívumnak számító politikai machinációk okán. A Trónok harcában - legyen szó akár G.R.R. Martin A tűz és jég dala című könyvciklusáról, melynek első része viseli ezt a címet, akár a tévésorozatról - a mágikus elemek földrajzi és átvitt értelemben is a peremvidékre szorulnak, helyette sokkal nagyobb szerepet kap a különféle tabuk áthágásának a megjelenítése. L. Varga Péter, a folyóirat főszerkesztője, egyben a program moderátora szerint a mágia marginalizálódása, a történet világának (relatív) varázstalanítása abból a szempontból is érdekes, hogy maguk a főbb szereplők sem hisznek a természetfeletti lényekben vagy a mágiában, amíg aztán a történet előrehaladtával maguk nem szembesülnek vele. 

Épp ezért érdekes ismerős és ismeretlen kettőssége, ahonnan Baka L. Patrik popkultúra-kutató közelít a jelenség felé. A fantasy műfajába sorolható alkotásokról általánosságban is elmondható, a Trónok harcáról pedig különösképp, hogy egy kvázi-középkort jelenítenek meg, nem csak a Rózsák Háborúja idéződik meg, de Anglia korábbi évszázadai is megfeleltethetők a Westeros világában bekövetkezett fontos eseményeknek. Nem mellesleg, ha azt nézzük, hogy a Lannister és Stark házak egymással szembefordulása a Lancester és York házak konfliktusaival állítható párhuzamba (még a házak színei is ugyanolyanok), akkor kérdés, hogy hasonlóképp a két család egyesülésével fog-e lezárulni-ez a konfliktus, mint történt az a valóságban. 

A történelmi áthallások szolgáltatják tehát az ismerősséget, míg a sárkányok, a Mások, vagy az olyan praktikák, melyekkel fel lehet támasztani valakit, pedig az idegenséget. Ugyanakkor ezt a két kifejezést más szempontból is rá lehet vetíteni a történetre: az ismerős ez esetben az a férfiak által uralt világ, melyben a katonáskodás, a háborúzás játszik központi szerepet, míg az idegenséget, azaz a szokatlant azok az erős női karakterek jelentik, akik ebben a világban teret tudnak nyerni maguknak. 

Merthogy a Trónok harca egyik nagy erénye a sok erős női karakter.Ahogyan Réti Zsófia fogalmazott, korábban nem nagyon lehetett találkozni ilyen szereplőkkel, akik mintaként szolgálhattak volna fiatal lányoknak a tekintetben, hogy ők is lehetnek sorsuk aktív irányítói, és nem csak passzív elszenvedői. Még korábbi fantasy regényekben sem igazán, bár erre kapunk néhány példát. 

A fantasztikus elemek háttérbe szorulása, a hatalmi játszmák előtérbe kerülése, a szexualitás, sőt egyes szexuális tabuk ábrázolása mellett az egyik radikális újítás, hogy Martin regényeiben nincsen biztonságban egyetlen fő karakter sem, nincs olyan, hogy a narráció szerint is a jó oldalhoz tartozó főhős legkésőbb az utolsó előtti pillanatban megmenekül. A ciklus regényeinek struktúrája révén nem is lehet bármiféle abszolút igazságról beszélni, az események sokszor egymással ellentétes interpretációiról beszélhetünk csak Stemler Miklós, A tűz és jég dala magyar kiadásának szerkesztője szerint. Baka L. Patrik is úgy gondolja, hogy nem fekete-fehér a karakterábrázolás, mindenki inkább egy kicsit szürke. Így nem a jó és rossz, hanem az erős és gyenge ellentétpárt érdemes a történet esetében használni, bár a mű bizonyos szintig még ezt is kikezdni. Moskát Anita író erre mondta azt, hogy a fantasy a Trónok harca révén lépett felnőttkorba. Ő egyébként épp azért talált rá Martin-regényre, mert nagyon szeretett volna már olyan fantasyt is olvasni, ami kimozdítja a komforzónájából. 

Moskát Anita emlegette fel két külön kérdés kapcsán is, hogy miféle szteotípiák élnek a fantasy irodalommal kapcsolatban, hogy az nem komoly dolog, csak mese, csupa buta felszínesség. Megidézte azt a gondolatmenetet is, amit még iskolás korában olvasott az egyik irodalomkönyvben, hogy a szórakoztató irodalom olcsó kielégülés, felesleges időtöltés, stb., illendő dolog elkerülni az ilyesmit. A Trónok harca is megmutatta, hogy ezek idejétmúlt elgondolások. 

Merthogy felmerült a kérdés, mégis mit lehet kezdeni a Trónok harcával az iskolában. Egyetemi szinten, ha arról van szó, hogy melyik az a mű, amihez mindenki tud valamiképpen kapcsolódni, akkor már nem a Harry Potter a közös pont, hanem Martin története, és mint ez a beszélgetés is mutatta, nagyon sokféle elemzés alapjául szolgálhat. Középiskolákban sem elvetélt ötlet például a különféle narratív technikákkal történő ismerkedés során behozni a diskurzusba a könyvet. A beszélgetés résztvevői azonban úgy gondolják, általános iskolásoknak még nem való ez a mű az erőszak és a szexualitás ábrázolásának módja és mértéke miatt. Bár az a tapasztalat, hogy nagyon sok hatodik-hetedik osztályos is nézi a sorozatot a tévében.

A beszélgetés mind az öt résztvevője szerepel a Prae legfrisebb számában, Moskát Anita egy novellával, a többiek pedig egy-egy tanulmánnyal.

Fotó: Vörös Szilárd